Régi konyhák csodálatos kincsei

 Néhány évtizeddel ezelőtt a falusi lakás legfontosabb helyisége a konyha volt. A nap nagy részében – amikor épp kinti munkát nem végeztek – a család apraja-nagyja itt tartózkodott. Itt zajlott le a főzés folyamata, itt beszélgettek, és melegedtek kinti munka után, itt történt meg a reggeli mosakodás, sőt, hetente általában egy alkalommal a fürdés is. Erre a célra pléhből készült kádja volt a háztartásoknak, és még a múlt század közepe táján is megszokott volt faluhelyen, de még “városi vízzel” rendelkező nagyvárosi családoknál is, hogy a melegített vízben sorra fürödtek le a családtagok. Először a gyerek, aztán az anya, az apa, majd a nagyszülők. Ekkoriban már sok helyütt volt fürdőszoba, és benti WC is, de ettől függetlenül a régebbi szokásokat még megtartották. A kinti illemhely korában, ráadásul éjszakai világítás híján érthető volt, hogy nem szívesen mentek ki sötétben dolgukat végezni a pottyantósba, ezért bilit rendszeresítettek. Külön volt kisebb a gyereknek, külön, nagyobb a felnőttnek. Az 1950-es 60-as években sok városi lakásban is ez volt a rendszer.

A falusi konyha egyik legfontosabb használati tárgya a spór volt, ahol főztek, mellette melegedtek, sokszor több helyiséget is befűtve. Sütni lehetett benne, vizet melegíteni, univerzális használati tárgy volt. A felmelegített vizet lavórba öntötték, tisztálkodáshoz még főzött szappant használtak. Nem csak a boltban vettet, hanem disznóvágáskor vagy maguk főzték ki, vagy pedig ismerős hentes végezte el ezt a tevékenységet.

Falusi konyhák egyben fürdőszobák is voltak, itt volt a tükör is, és a víztároló alkalmatosság, legtöbbször kanna, vagy vödör. A spór mellett általában ládában előre behordott tüzelő tornyosult, ott száradt ki, s melegedett fel tüzelésre kész állapotba. Az asztal körül legtöbbször nem székek, hanem hokedlik álltak, melynek fiókos részébe pld. a cipő- csizmatisztításhoz használt eszközöket rakták. Kefét, kenőcsöt, nyúlfarkat. A berendezéshez tartozott a sámli, ami vagy a gyerek helye volt, vagy pld kukorica morzsolásnál, esetleg kacsa- libatömésnél a felnőttek is használtak.

A konyhában tartották az össze főzéshez-sütéshez használt tárgyat, részint a falra akasztva, részint pedig a kredencben. A falat saját kezűleg hímzett falvédővel, az asztalt szintén maguk által kivarrott terítővel, vagy viaszos vászonnal borították.

Ekkoriban kedvelt volt a szőttes, ablakokra általában függönyként ezt használták.

Szőnyeget a konyhában nem alkalmaztak, hisz könnyen koszolódott. Ha mégis, akkor megtette a rongyszőnyeg is.

A kamra az év közben megtermelt élelmek tárolóhelye volt, azok, melyeket később szándékoztak elfogyasztani. Itt tárolták – vagy a padon – a füstölt húsokat, kolbászokat, befőtteket, savanyúságokat. Akkoriban ég celofánnal zárták a tetejét, tartósítóként pedig szalicilt használtak. Itt volt az üres szódásüvegek helye, a demizsoné, borral, vagy bor nélkül, a tojást, és a ritkábban használt konyhai eszközöket is itt tárolták. Ekkoriban még nagy szemű szőlőt, vagy dinnyét is tartalékoltak az ínségesebb időkre. Itt volt a zsírosbödön. Sokszor nem csak zsírt rejtegetett magában, hanem lesütött húst is, ami akkoriban igazi csemegének számított.

A sok finomság miatt gyakori vendég volt a spájzban egér úrfi is, az ő vendégeskedését megakadályozandó, illendő volt végignézni minden tárolt dolgot néhány hetente, és ha nyomát látta a gazdasszony a kis kártevő ténykedésének, akkor könyörtelen irtóhadjárat indult teljes kipakolással, egérlyukak betapasztásával, kénezéssel egyetemben…

Fotók: Néprajzi magángyűjtemény

Szenesi magángyűjtemény

Sokszínű vidék

Caféblog

Városi konyha, harmincas évek

Modernizált városi konyha harmincas évek