A klímaváltozás egyik leglátványosabb, egyben legijesztőbb jele az Északi-sarki jég olvadása. Egy indonéz tervező csapat meghökkentő megoldással állt elő.
A 29 éves építész, Faris Rajak Kotahatuhaha vezette csapat a közelmúltban második helyezést ért el ötletével egy nemzetközi versenyen, amelyre a fenntarthatóság radikális megközelítéseivel lehetett pályázni.
Ők egy olyan tengeralattjáróval képzelik el az Északi-sark „visszafagyasztását”, amely 5 méter vastag és 25 méter széles, hatszögletű jéghegyeket képes előállítani.
Az eljárás a következő: a tengeralattjáró alámerül, hogy a központi üregét megtöltse tengervízzel. Ebből kiszűri a sót, és a víz fagypontját 16 C fokkal feljebb viszi. Ezután egy ajtó zárja le az üreget, hogy megvédje a napfénytől. Ilyen módon természetes módon képződik belül egy jéghegy, amelyet aztán egy hónappal később engednének ki a nyílt tengerre. A tervezők szerint a hatszögletű alakzat segítené a mesterséges jéghegyeket, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, és szélesebb fagyott tömböket képezzenek – írja a CNN
A terv még csak kezdeti stádiumban van. A tengeralattjárót alkotói teljes egészében fenntarthatónak akarják, de még nem döntötték el, hogy mi fogja hajtani. De vajon kivitelezhető-e ez az ötlet a gyakorlatban?
Andrew Shepherd, a leeds-i egyetem földmegfigyelési professzora magát a mérnöki megoldást érdekesnek tartja, de véleménye szerint
ahhoz, hogy ugyanolyan ütemben lehessen az Északi-sark jegét helyreállítani, ahogyan az elmúlt négy évtizedben elolvadt, legalább 10 millió tengeralattjáróra lenne szükség.
Kotahatuhaha számára a javaslat nemcsak a megvalósíthatóságról szól, hanem arról is, hogy újfajta megoldásokat kell találni a klímaváltozás kihívásaira.
„A gazdagabb országok milliókat költöttek tengeri falakra és más védelemre, de mi lesz azokkal a szegény országokkal, amelyeknek nincs pénzük arra, hogy megvédjék magukat az emelkedő tengerszinttel szemben? Ezzel a problémával most az egész világnak szembe kell néznie. A mi megközelítésünk más: úgy gondoljuk, hogy a tengerszint emelkedése elleni védelem helyett jobb lenne valami olyan beavatkozás, amely megfékezi azt” – mondta az indonéz mérnök.
Shepherd professzor arra is felhívta a figyelmet, hogy a mesterséges jéghegygyártás nem csökkentené jelentősen a tengerszintet, mert ha a jéghegyek azon a vízen lebegnek, amelyből képződtek, a tenger össztömege nem változik. Ezért a szárazföldre kellene őket szállítani.
Csakhogy a sarkvidéki tengeri jég olvadásának visszafordítása, vagy legalábbis lelassítása nemcsak a tengerszint emelkedése miatt fontos. A hó és a jég sokkal több napfényt ver vissza, mint a nyílt víz, minél több jég olvad el, annál inkább gyorsul a felmelegedés, és annál gyorsabbá válik az olvadás folyamata is.
A sarkkörök geomérnöki eszkökkel való visszafagyasztásának gondolatával más tudósok is foglalkoznak. Érdekes ötletekből nincs hiány.
forrás: szeretlekmagyarország