Otthon / Friss hírek / Negyven százalékkal is visszaeshet a felsőoktatásba felvettek aránya

Negyven százalékkal is visszaeshet a felsőoktatásba felvettek aránya

Több ezren kiszorulnak a felsőoktatásból, és akár 30-40 százalékkal is visszaeshet a felvett hallgatók aránya, ha az oktatási kormányzat nem változtat a jövőre életbe lépő szigorú szabályozáson, amely szerint az alap- és osztatlan képzésekre jelentkezőknek középfokú komplex nyelvvizsgával kell rendelkezniük – mondta a Világgazdaságnak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesült elnöke.

A keddi számban megjelent összeállítás szerint a nyelviskolákban egyelőre nincs roham, pedig az idén a jelentkezők 45 százalékának és a felvett hallgatók csaknem 40 százalékának nem volt középfokú nyelvvizsgája.

Az év első nyolc hónapjában csaknem 88 ezren kíséreltek meg nyelvvizsgát szerezni, míg tavaly egész évben 120 500-an, derül ki az Oktatási Hivatal adataiból.

Rozgonyi Zoltán megoldási lehetőségként említette a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökének javaslatát, amely szerint legalább 5-6 évre széthúzva és szakirányonként kellene bevezetni a felvételihez szükséges kötelező nyelvvizsgát.

A hallgatók száma az újonnan életbe lépő szabályok következtében legjobban a pedagógiai és az egészségtudományok területén csökkenhet.

forrás: 24.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: