Otthon / Friss hírek / A török hadsereg napalmot és foszfort vetett be a kurdok szerint

A török hadsereg napalmot és foszfort vetett be a kurdok szerint

A török hadsereg nemzetközi egyezményekben tiltott napalmot és foszfort vetett be az Északkelet-Szíriában folytatott hadműveletében – állítja az Észak- és Kelet-Szíria Autonóm Adminisztrációja nevű szíriai kurd hatóság. A Rász el-Ainnál zajló török agresszióban a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértésével, válogatás nélkül, különböző vegyi fegyvereket használnak, közölték.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy a török csapatok vagy a szövetségeseik tiltott fegyvereket használtak volna. Az aktivista hálózat ugyanakkor közölte, több sebesültet is égési sérülésekkel szállítottak egy közeli kórházba.

Hulusi Akar török védelmi miniszter cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a török hadsereg vegyi fegyvert is bevetett volna a a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milíciától, amelyet Ankara a terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt szíriai ágának tart. A miniszter leszögezte: a török haderő eszköztárában nincs vegyi fegyver. Egyben azt állította, hogy a YPG alkalmaz vegyi fegyvert, amit megpróbálnak a török hadseregre kenni.

Részlet a kurd hatoságok közösségi mádiában közzétett felvételeiből. Fotó: RUDAW / AFP

A kurd hatóságok mindazonáltal a közösségi médiában olyan felvételeket tettek közzé, amelyeken égési sérüléseket szenvedett gyermekeket lehetett látni. Az északkelet-szíriai Haszake tartomány egyik orvosa szerint ezek a sebek pontosan ilyen tiltott fegyverek alkalmazására utalnak.

A 2011 óta tomboló szíriai polgárháborúban a napalm kifejezést általában a különböző típusú gyújtóbombák alapanyagának gyűjtőfogalmaként használják. A foszfort leginkább ködfejlesztésre használják, míg a gyújtóbombákban történő alkalmazását a nemzetközi jog tiltja.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) október 9-én indította meg hadműveletét Északkelet-Szíriában az YPG-vel szemben.

Kiemelt kép: Ozan Kose / AFP

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: