Otthon / Friss hírek / Már az utcán is sétálnak a medvék a Magas-Tátra településein

Már az utcán is sétálnak a medvék a Magas-Tátra településein

Tátraváros önkormányzata fontolgatja a rendkívüli helyzet bevezetését.

Segítségre van szüksége a Magas-Tátra településeinek, így Tátravárosnak (Vysoké Tatry) a medvék elleni küzdelemben, akik a helyiek szerint túlzottan elszaporodtak, írta a magas-tatra.info. Az emberek reggel és este félnek elhagyni a házaikat.

Az önkormányzat által közzétett információk szerint a medvék a korábbinál fokozottabb aktivitást mutatnak a környező települések emberek lakta részein is. Legutóbb egy nagyvad az ótátrafüredi (Starý Smokovec) rendőrőrsnél tette tiszteletét. Egy másik medve naponta megjelenik egy családi ház udvarán a tátrai villamosvasút közelében. Egy Ótátrafüreden iskolába járó fiú édesapja azt kérte az iskolától, hogy később kezdjék a tanítást, hogy a gyerekeknek ne sötétben kelljen iskolába menniük.

A medvék gyakori jelenléte miatt a város 2016 őszén rendkívüli helyzetet hirdetett, és most ismét fontolgatják ennek bevezetését, mert egyre több a kóborló állat. Amíg 2010-ben 97 esetben jelezték az önkormányzatnak a medvék megjelenését a településeken, ez a szám 2015-re 248-ra emelkedett, idén pedig már több mint 700 esetet jelentettek.

A városlakók és az ide látogatók féltik az életüket, ezért az önkormányzathoz fordultak segítségért

– közölte be a polgármester.

2019-ben az első medvéről március 11-én érkezett bejelentés Alsótátrafüredről (Dolný Smokovec). Az esetek száma napról napra emelkedett, a nyári főszezonban, július-augusztusban 279 esetet jelentettek, az idei esetek száma szeptember 30-án 702 volt.

Tátra Nemzeti Park területén a 2012-es utolsó adat 134 medvére vonatkozik. Mivel egy egyednek 2500–3500 hektárra van szüksége a megfelelő élőhelyhez, ez alapján legfeljebb 25 medve élhetne a Tátrában. Ha pedig azt vesszük alapul, hogy a számuk azóta egyre növekszik, helyénvaló az a megállapítás, hogy a nagyvadak a jövőben is nagy fejtörést okozhatnak a Magas-Tátrában élőknek és a turistáknak is.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: