Ahogyan korábban írtuk, a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt az Index újságírójának kérdésére, hogy felmerült a 2011-es alkotmányozás során, hogy Debrecen legyen Magyaroszág fővárosa Budapest helyett. A 24.hu megkereste a kancelláriaminisztert, aki úgy fogalmazott, hogy viccnek szánta az esetet és nem gondolta, hogy “olyan újságírók is hallják, akiknek nincs humorérzékük.” Mint ismert, …
Tovább...Daily Archives: 2019-11-08
Lélegzetelállító: pont ezt látta a régész is Tutanhamon sírjában
Álmodozott arról, hogy Ön fedez fel egy addig nem látott ókori kincsestárat? Howard Carter brit régész igen, és 1922-ben álma valóra vált: elsőként pillanthatott be Tutanhamon fáraó elveszettnek hitt sírkamrájába. Az ott fellelt kincsek másolatait pedig pont ugyanilyen elrendezésben most Ön is megtekintheti a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállításon. …
Tovább...Veszettül vicces szórólapokkal támadja a Fidesz az összefogás jelöltjét Jászberényben a megismételt választás előtt
A jelek szerint igencsak tart a Fidesz a megismételt jászberényi polgármester-választás most vasárnapi elvesztésétől, a városban ugyanis fantasztikus szövegekben bővelkedő, az összellenzék által támogatott jobbikos Budai Lórántot a végítélet lovasának beállító szórólapokat osztogatnak. Természetesen aláírás vagy az azt terjesztő párt megjelölése nélkül. Az egyszerűbb kivitelű és szövegezésű verziót olvasónk, Ferenc …
Tovább...Lávába esett a saját kertjében, meghalt
Ha nem emberhalál lett volna a vége, brit humoros filmbe illő lett volna az a jelenet, hogy egy magányosan élő, 71 éves hawaii férfit annyira nem izgatott fel az a tény, hogy a kertjében lávafolyamok folynak, hogy teljes nyugalommal a fái metszegetésébe fogott egy éppen megszilárdult lávafolyam közvetlen közelében. Csakhogy …
Tovább...Mégis lehet nulladik osztály az általános iskolákban
A Népszava információja szerint visszakerülhet a Nemzeti Alaptantervbe a nulladik osztályok és ezzel a kilencéves általános iskola terve. A Nat korábbi verziójában már szerepelt ez az óvoda és iskola közé illesztendő, de fizikailag az utóbbiban helyet kapó nulladik évfolyam, ahová csak azoknak a gyerekeknek kéne járniuk, akik nem elég érettek az első …
Tovább...Három hét után befogták a Pilisben a kirándulóktól ennivalót kolduló ormányos medvét
Aki az utóbbi hetekben a Dömös környéki népszerű erdei ösvények valamelyikén kirándult, annak jó esélye volt, hogy ilyen: vagy ilyen jelenetek tanúja vagy egyik szereplője legyen. A képeken látható állat egy ormányos medve, amiről jól sejted, hogy nem őshonos állat, hanem dél-amerikai illetőségű és koátinak is hívják. Legendásan mozgékony gumiorra, …
Tovább...A másfél éve tartó hódmezővásárhelyi kommentháború ellenzéki tábornokának adatait is lekérték a városházi adatlopásban
Márki-Zay Péter polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy valaki ezernél is több hódmezővásárhelyi polgár adatait kérte le a városházán úgy, hogy ezek az adatok nem voltak összefüggésben a munkájával. A polgármester azt mondta, tudják, melyik városházi dolgozó jelszavával történtek a lekérdezések, és a szóban forgó dolgozó az önkormányzati választás után …
Tovább...A nap, amikor rendőrök szóltak az étteremben, hogy 30 percünk van befejezni az evést
Avagy Budapesten járt Erdogan, ami miatt a fél városban káosz alakult ki. Az Andrássy úton vacsorázni vágyók így szívtak. Már a vacsorához vezető út sem volt könnyű, ugyanis előbb a fonódó villamosról szállítottak le a Lukács fürdőnél, majd a Margit híd budai hídfőjénél kiderült, hogy már a 4-6-os se jár, …
Tovább...Kuplerájozás után méltatlankodás: Borkai és a Fidesz újra közös nevezőn
Borkai Zsolt és a győri Fidesz vezetője szinte ugyanazt mondta a tegnapi közgyűléssel kapcsolatban Győrben. A szexbotrányba keveredett polgármester előbb azt vágta a győri ellenzék fejéhez a közgyűlésben, hogy „kuplerájt csináltak a városházából”- ami a prostituáltakkal szórakozó Borkai szájából azonnali nevetést váltott ki. Az üléstermen kívül ugyanis több tucatnyian tüntettek Borkai …
Tovább...