Otthon / Friss hírek / Bige László elárulta, ki akarta megfúrni

Bige László elárulta, ki akarta megfúrni

Nem tartozik Orbán Viktor miniszterelnök belső köreihez, ezért nem remélhetett fair bánásmódot az ügyében – állította Bige László a Bloombergnek adott nyilatkozatában.

A hírügynökség a szolnoki gyárat érintő hatósági akciók hátteréről kérdezte a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki a szokásosnál nyíltabban fogalmazott arról, kiket sejt a támadások mögött. Bige gyárát környezetvédelmi problémákra hivatkozva a múlt év végén lerohanták, majd működését is leállíttatták a hatóságok. Idén, október 24-én a bíróság ezt jogszerűtlennek ítélte meg, így a szolnoki üzemben ismét elindulhatott a termelés.

A milliárdos, aki több napot töltött a rendőrségen, eddig a hazai médiában csak utalgatott rá, hogy egy befolyásos üzletember állhat a hatóság érdeklődése mögött. Bige most azonban meg is nevezte Csányi Sándort, az OTP Bank vezérét, és hosszú ideje tartó viszályukat hozta összefüggésbe a cége ellen indult hadjárattal. Azt is állította: a támadás célja az volt, hogy rákényszerítsék a régió legnagyobb nitrogénműtrágya-gyárának eladására.

A Bloomberg megpróbálta Csányit is megszólaltatni. Az OTP kommunikációs osztálya nem kommentálta Bige megjegyzéseit, választ csak a Csányi érdekeltségébe tartozó KITE Zrt. ügyvédje küldött. A levél szerint Bige László egy sor rossz beruházási döntésnek köszönheti szorult helyzetét, és nem a konkurenciának.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: