Otthon / Friss hírek / Falusi csok: A legnépszerűbb megyék között Somogy

Falusi csok: A legnépszerűbb megyék között Somogy

Veszprém, Somogy és Pest nagyon elhúzott.

Újabb lendületet kaphat a kistelepülések lakáspiaca, mivel a falusi csok keretében megépülő házakra januártól már kérhető lesz az akár 5 millió forintos áfavisszatérítés 2022 közepéig – áll az ingatlan.com keddi közleményében. Azt írták: a falusi csokos áfavisszatérítés fokozhatja az egyébként is élénk építési kedvet. Az év első 9 hónapjában 8308 egylakásos épületre, azaz családi házra adtak ki engedélyt, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet országos szinten. A falusi csok összege függ egyrészt attól, hogy meglévő ház felújításáról vagy új ház építéséről van szó, másrészt a gyermekek számától.

Az elemzésből az is kiderül, hogy a július óta elérhető falusi csok felpörgette az érintett 2500 település lakáspiacát. Július és november között a szóban forgó településeken az eladó lakóingatlanok átlagára a kínálati piacon 13,5 millió forintot tett ki, ami 10 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben. A drágulás érthető, mivel a kereslet is jelentősen megnőtt az érintett településeken.

Összességében 18 százalékkal nőtt tavalyhoz képest a falusi csokos lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, egy-egy hirdetésre pedig még intenzívebben, 33 százalékkal többen érdeklődtek.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint jól mutatja a falusi csok hatását, hogy miközben július és november vége között a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban csökkent a kereslet az előző évek azonos időszakához viszonyítva, addig a falusi csokos településeken kevesebb hirdetésre jóval több érdeklődés érkezett.

A kereslet azonban az országon belül egyenlőtlenül alakul az ingatlan.com adatai szerint.

A legnépszerűbbek a Balaton melletti megyék, Veszprémben és Somogyban ugyanis a falusi csokos településen érdeklődők 11-11 százaléka keresett ingatlanokat. Pest megye is dobogós lett, amely az érdeklődések 10 százalékát fedi le. Felkapottnak mondhatók a hevesi, borsodi és nógrádi falusi csokos községek is, a legkevésbé keresettek pedig a Hajdú-Biharban, Csongrádban és Békésben lévők.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: