Otthon / Friss hírek / Karácsonyi céges bulin történt késelés miatt emeltek vádat

Karácsonyi céges bulin történt késelés miatt emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal 49 éves budapesti férfival szemben, aki még tavaly decemberben egy rendezvényt követően késsel szúrta meg egy kollégáját.

A vádirat szerint tavaly december 21-én  egy csepeli szálló étkezőhelyiségében céges karácsonyi rendezvényt tartottak, ahol a résztvevők ittas állapotba kerültek.
Ehhez az ünneplő társasághoz csatlakozott a szállón lakó szobafestő foglalkozású vádlott is, aki két kollégájának – köztük a későbbi sértettnek – szexuális ajánlatot tett, feléjük szexuális tartalommal közeledett, azonban mindkettő kolléga azt elutasította.

A rendezvényt követően a társaság egyes tagjai – így a sértett és a vádlott is – egy szobában folytatták a szórakozást, amikor az elutasítottság miatti haragjában a vádlott meglökte a sértettet és az ugyanazon a szinten lévő saját szobájába ment. Ekkor a sértett követni kezdte őt, hogy számon kérje, de a vádlott becsapta előtte az ajtót, mire a sértett abba belerúgott és a vádlottat szidni kezdte.
Erre a vádlott egy 20 centiméter pengehosszúságú kést vett magához és a szobából kilépve a folyosón két alkalommal a sértett mellkasa felé szúrt, melyek közül az elsőt a sértett hátralépve kivédte, de a második szúrás a mellkasába hatolt és az életveszélyes sérülést eredményezett.

Az áldozat a szúrástól elesett és beverte a fejét, majd megpróbált elmenekülni,de a sérüléstől elgyengülve a lépcsőházban leült. Ekkor az épületből a vádlott már menekülni próbált, miközben elhaladt a folyosón ülő sértett mellett is és eközben a kezében lévő üvegből folyadékkal leöntötte a sértettet. A vérző áldozatot a többi kollégája találta meg, akik értesítették a mentőket és a rendőrséget, míg addig a segélyhívó útmutatásai alapján újraélesztették őt. A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

Kiemelt képünk illusztráció (MTI/AP/Kathy Willens)

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: