Otthon / 2020

Yearly Archives: 2020

Idehaza is százmilliós kárt okozott a horvátországi földrengés

A keddi horvátországi földrengések Magyarországon is károkat okoztak, a biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett, a károk előreláthatólag meghaladják a százmillió forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint Magyarországon a horvátországi rengések közül a keddi, 6,5-ös erősségű földmozgás okozott anyagi károkat, …

Tovább...

Müller Cecíliáék is elbúcsúztatták az óévet, de a vírust még nem

Az idén ugyan az egész életet felforgatta a pandémia, 2021-re viszont úgy lépünk át, hogy bár még tart a koronavírus-járvány, az új évben már rendelkezésre állnak hatékony védőoltások – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön. Müller Cecília emlékeztetett: az év utolsó …

Tovább...

“Úgy látszik, tényleg csak a Jóistenben bíztak Orbánék, de a kormányt most cserbenhagyták az Égiek”

Koronavírus-világjárvány ide, gazdasági válság oda, Orbán Viktor 2020-ban is sokat beszélt, és mondott meghökkentő dolgokat, eközben pedig olyan új közéleti figurákat is megismerhetett az ország, mint Müller Cecília és Novák Katalin. Többek között a politikai kommunikációról, az oktatásról és a nőpolitikáról is kérdeztük Farkas Krisztinát, a Jobbik szóvivőjét. Interjú.    „Aki elkapja …

Tovább...

Ismét csaknem 3 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, de az aktív betegek száma is csökkent ennyivel

2971 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 322 514 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – írja a központi tájékoztatási honlap. Elhunyt 108 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9537 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 150 102 fő, az aktív …

Tovább...

Orbánék válságkezelése a gazdaságot, az egészségügyet nem, csak azt a vélekedést erősítette, hogy nem lehet bízni a kormányban

A válsághelyzet két dologra biztosan rámutatott: ha valódi veszély van, az Orbán-kormány alkalmatlan annak elhárítására, másrészt a legnehezebb időkben, amikor százezrek maradnak munka nélkül, és ezrek vesznek oda, ők akkor is képesek saját érdekeiket, hatalmukat előtérbe helyezni.  Hogyan bízhatna a lakosság abban a kormányban, amely kommunikációjában sokszor saját magának is …

Tovább...

Nyunyóka, gázkamra, orgia – az év nagy pillanatai – 24.hu

Átkozott év volt a 2020-as, és bár szinte mindenre rátelepedett a koronavírus, azért akadtak kiemelkedő események és teljesítmények is. Az év váteszei Ritkán van olyan év a történelemben, amiről szinte mindenkinek ugyanaz a szó jut az eszébe. Ez a mostani sajnos olyan év volt. A koronavírus sokak életét elvette, sokakét …

Tovább...

Minimálbér-tárgyalás: megmerevedtek az álláspontok

A jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyalások sikeres lezárásához nagyban hozzájárulna a kormányzati segítség, de az is fontos, hogy a munkáltatói és a munkavállalói oldal béremelési javaslatában vegye figyelembe a gazdaság helyzetét – mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően …

Tovább...

Orbán Viktor hetek óta azt mondja, megvan az oltási terv, de most azt írták egy érdeklődő állampolgárnak, még készül – 444.hu

Orbán Viktor november óta többször elmondta, hogy készen áll a tömeges oltási terv. Egy állampolgár levélben érdeklődött a kormányzati koronaoldalon feltüntetett ügyfélszolgálati email címen, mi lesz a sorrend, ha az elsőbbséget élvező csoportok vakcinához jutottak. Meglepetésére azt a választ kapta, hogy még készül az oltási terv. Türelmet és megértést kértek …

Tovább...

Nem lesz munkaszüneti nap december 24-e, a kormány szerint ártana a gazdaságnak

A Jobbik korábban kezdeményezte, hogy jövőre legyen munkaszüneti nap december 24-e: Most az MSZP-s Gurmai Zita kérdésére adott választ Schanda Tamás államtitkár, ebből kiderül, hogy a kormány álláspontja szerint ez GDP-kiesést okozna: A jelenleg is érvényben lévő munkaszüneti napok számának növelése gyengítené a versenyképességet és GDP kiesést is okozna, érzékenyen érintené a …

Tovább...

Buktatói is lehetnek az állami ingyenmillióknak – napi.hu

Már most nagy az érdeklődés a kormány 2021 januárjában induló otthonfelújítási támogatása iránt, amely azonban csak akkor jelenthet érdemi segítséget a családoknak, ha odafigyelnek a pályázat részleteire. Máskülönben csalódás lehet a remeknek tűnő „üzletből” – hívják fel a figyelmet a Gépész Holding szakértői. Sokan számolgatni kezdtek, amikor a kormány ősszel …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close