Otthon / Friss hírek / Így tartanak sok tízezer embert függőségben – ezen múlhat a választás

Így tartanak sok tízezer embert függőségben – ezen múlhat a választás

A kormányzat semmit nem tesz, holott a részben visszaszoruló közmunka miatt nagyon sokan maradnak lényegében egyetlen fillér nélkül – és róluk a településeknek kellene gondoskodni, de pénz hiányában nem tudnak.

Habár visszaszorulóban van a közfoglalkoztatás Magyarországon, emellett a fiatalok is egyre csökkenő arányban vesznek részt a közmunkában az utóbbi években, ez nem elsősorban a konkrét kormányzati intézkedések, mint inkább a gazdasági konjunktúra járulékos következménye. Így viszont – figyelmeztet az Új Egyenlőség – annál inkább felvetődik foglalkoztatás kérdés, kik azok a fiatalok, akik még ebben a viszonylag kedvező helyzetben is a közfoglalkoztatásban ragadnak? Mindeközben a helyi közfoglalkoztatás megszervezése érdekütközésben áll a piaci foglalkoztatók igényeivel, hiszen azok éppen a legjobban teljesítő közmunkások lehalászását célozzák. Molnár György, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete munkatársa, számos közfoglalkoztatással kapcsolatos kutatás vezetője és tanulmányok szerzője a múlt év végén megjelent Munkaerőpiaci Tükör 2018 című kiadványban a közmunkában részt vevő fiatalok iskolai lemorzsolódásának riasztó adatait adta közre. Nem változott a szakmai véleménye a tekintetben sem, hogy a közfoglalkoztatás jelenlegi rendszere bizonyos fajta lokális feudális viszonyok továbbélését és újratermelését idézi elő a közepes és kistelepüléseken, miközben a Belügyminisztériummal folytatott „tervalkuk” az államszocialista gazdaságirányítás legrosszabb mechanizmusait elevenítik fel. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a mostani konjunkturális időszakban a kormányzat nem tesz lépéseket azoknak az egyenlőtlenségeknek a csökkentése érdekében, amelyek miatt tízezrek ragadnak bele a közfoglalkoztatásba, miközben a kormányzati politika arra sem készült fel, hogy a közfoglalkoztatás leépítése nyomán ellátatlanul maradó településvezetési és szociális funkciókat ki és hogyan látja majd el a jövőben. A közfoglalkoztatás 2010 után kiépült rendszere mindezeken kívül demokráciaproblémákat is felvet, hiszen a közmunka megszervezésének képessége a helyi hatalom megítélésének legfőbb mércéjévé válik, miközben a rászoruló állampolgár kiszolgáltatottá válik a helyi közfoglalkoztatás megszervezéséért felelős polgármesternek. -írja cikkében a Népszava

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: