Otthon / Friss hírek / Kálló Gergely folytatná a korkedvezményes nyugdíjért vívott harcot a Parlamentben

Kálló Gergely folytatná a korkedvezményes nyugdíjért vívott harcot a Parlamentben

A képviselőjelölt elmondta:

„Pintér Tamás volt az, aki a leghatározottabban képviselte ezt az ügyet a Parlamentben, és remélem, hogy folytathatom ezt a munkáját, a dolgozókat pedig előbb-utóbb azzal örvendeztethetjük meg, hogy visszavezetjük ezt a rendszert.”

Kálló Gergely a bizonytalan szavazóknak üzenve azt is elmondta: nagyon régóta él és dolgozik a választókörzetben, ismeri az ott élők problémáit, és hangsúlyozta, hogy abban a szellemben, velük közvetlen kapcsolatot tartva fogja képviselni az emberek érdekit, amit a helyiek Pintér Tamástól akár országgyűlési, akár önkormányzati szinten már megszokhattak.

Sneider Tamás arra hívta föl a figyelmet, hogy a Munka Törvénykönyve 2011-es drasztikus átszabása nem a bérből és fizetésből élők számára kedvezett, és a Jobbik már akkor is határozottan kiállt a munkavállalói jogok csorbítása ellen, ami „egy normális demokráciában nem megengedhető”. A Jobbik emlékeztetett, hogy 2018 végére odáig fajult a dolgozók jogainak csorbítása, hogy rabszolgatörvényt vezetett be a kormányzat.

Sneider Tamás
Sneider Tamás

„Nekünk az a célunk, hogy visszaállítsuk a munkavállalók és a szakszervezetek jogait, meg kell változtatni a sztrájktörvényt, újra kell fogalmazni a Munka Törvénykönyvét, mert nem csak a Nyugat-, de a Közép-európai normáknál – például a román viszonyoktól – is sokkal rosszabb helyzetbe hozták a magyar munkavállalókat”

– emelte ki Sneider, aki szerint az sem állapot, hogy a munkanélküli juttatást csak három hónapig kapák azok, akik elveszítették az állásukat. De arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valaki elveszíti a teljes értékű munkaképességét, akkor a mai jogszabályok alapján igen nagy hátrányba kerülhet a nyugdíjazás terén.

Sneider Tamás
Sneider Tamás

A Jobbik célkitűzései kapcsán említette: továbbra is fontosnak tartják, hogy a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munkaviszony után, ami nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy visszavezessék a korkedvezményes nyugdíjrendszert, amire szerinte is nagy szükség van.

„Szeretném, ha Kálló Gergely harcosan és határozottan képviselhetné ezt a célt a Parlamentben, hiszen a Jobbik és az ellenzék is ezek eléréséért küzd”

– tette hozzá Sneider Tamás, aki a megyei jogú településen járva Dunaújváros jobbikos polgármesterét, Pintér Tamást is felkereste.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: