Otthon / Friss hírek / Csányi Sándor cégeit csaknem hat, a Hellt négymilliárd forinttal támogatjuk

Csányi Sándor cégeit csaknem hat, a Hellt négymilliárd forinttal támogatjuk

A kormányzati portálon megjelent táblázat szerint mintegy 16 milliárd forint támogatást osztott ki a kormány, pontosabban a Pénzügyminisztérium. Az adófizetők pénzéből olyan cégeket támogatott bőkezűen a kormány, mint a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt., vagy a Hell Energy Magyarország Kft., de azért jutott egy kevéske a Mészáros gyerekeknek is.

Az ország egyik legnagyobb vállalkozója, egyben OTP-vezérnek volt oka pezsgőzni szilveszterkor: A Hungerit Zrt. 4,3 milliárdja mellett ugyanis még a Csányi Pincészet is nyert 1,3 milliárd forintot, így összesen kicsivel több mint 5,6 milliárd forintot kaptak a cégei.

Ugyancsak koccinthattak a Hell Energy Magyarország Kft-nél, a cég négymilliárd forintot kapott december 30-án.

Hozzájuk képest arcpirítóan alacsony összeget kapott a Mészáros gyerekek tulajdonjában lévő (ám ugye osztalékot inkább a kedves papának fizető) Fejér B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt: 286,5 millió forintot nyertek el, versenyképesség növelése címén.

Azért pironkodni sem kell a vasárnapi húsleves felett, a nemrég megszerzett Fenstherm Future Zrt. is kapott mintegy 230 millió forintot.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Szívszorító részletek derültek ki a Budapesten halálra késelt francia fiatalról – hvg.hu

Édesanyja a halála óta minden nap felhívja telefonon az V. kerületben leszúrt fiút, hogy legalább …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: