Otthon / Friss hírek / Járhat-e kártérítés a bántalmazónak az áldozattól? – index.hu

Járhat-e kártérítés a bántalmazónak az áldozattól? – index.hu

Ahogy azt kedden megírtuk, ötmillió forint kártérítést követel Orosz Bernadett-től volt barátja, aki a gyanú szerint brutálisan összeverte őt tavaly télen Bujákon, egy hotelben. Az ügytől független, kártalanítási ügyekre szakosodó ügyvédek segítségével tájékozódtunk, mire számíthat a férfi, aki Orosz Bernadett ügyvédje szerint beismerte tettét, amikor a súlyos testi sértés bűncselekménnyel még decemberben meggyanúsították. Minden általunk megkérdezett jogász csodálkozott a kereseten, szerintük a férfi nem kap majd pénzt. A bántalmazott nő ellen indított kártalanítási per előbb kerülhet a bíróságra, mint a brutális összeverésével kapcsolatos büntetőügy.

Az Orosz Bernadettet brutálisan összeverő férfi a keresetben azzal érvel, hogy a nő megsértette a személyes adatainak védelméhez való jogát, amikor a verés után kiírta a Facebookra a férfi teljes nevét, rendfokozatát és hogy főiskolai végzettsége van. A posztot rengetegen látták, a nő saját szétvert arcáról is mellékelt fotókat, a kereset szerint ezt 19 ezren osztották meg.

KAPCSOLÓDÓ
Ötmilliós kártérítést követel Orosz Bernadett-től volt barátja, aki brutálisan összeverte

Ötmilliós kártérítést követel Orosz Bernadett-től volt barátja, aki brutálisan összeverte

A férfi azért akar pénzt, mert szerinte sérültek a személyiségi jogai, amikor a nő beszámolt a bántalmazásról.

A posztot egyébként egy idő után Orosz Bernadett módosította: kivette a férfi teljes nevét.

A férfi szerint mégis a nevesítése miatt lett nagyon rossz az élete, ezért várja a kártalanítást: a keresetben konkrétumként említi, hogy kirúgták a munkahelyéről, megszüntették tartalékos szolgálati jogviszonyát, ismerősei kerülik, és életveszélyes fenyegetéseket kapott.

AZ ÁLTALUNK MEGKÉRDEZETT, AZ ÜGYTŐL FÜGGETLEN HÁROM ÜGYVÉD EGYBEHANGZÓAN AZT MONDTA, ÁLLÁSPONTJUK SZERINT A FÉRFI ÉLETÉBEN EZEK A KÁROK AKKOR IS BEKÖVETKEZTEK VOLNA, HA A VERÉS UTÁN NEM KERÜL KI A FACEBOOKRA A NEVE. UGYANIS SZERINTÜK A VEREKEDÉSE MIATT LEHETETLENÜLT EL A FÉRFI ÉLETE, NEM PEDIG A JOGTALAN FACEBOOKOS MEGNEVEZÉS MIATT.

A bíróság mindig nagyon körültekintően megvizsgálja, hogy méltányolható-e a jogsértés, vizsgálják a sérelemdíjat igénylő fél korábbi életét, és hogy miként változott meg a sérelmes eset után. A jogsértés körülményeit is alaposan megvizsgálják, és valószínűleg arra jutnak majd, hogy Orosz Bernadett valóban megsértette a férfi személyes adatokhoz való jogát. Ugyanis valóban nem írhatta volna ki a férfi teljes nevét, pontosabban kellett volna kérnie a beleegyezését ehhez, amit nyilvánvalóan nem adott volna meg.

Az ötmillió forintos sérelemdíjigény a személyiségi jogok megsértése esetén egyébként rendkívüli összegnek számít, jellemzően sokkal kisebb összegeket ítélnek meg a bíróságok. Például:

  • A tíz brutális rablótámadást és egy idős ember halálát okozó ároktői banda egyik tagja kapott 300 ezret, miután a tárgyaláson róla készült fotót kitakarva megjelentették.
  • 100 ezret kapott Szegeden egy férfi, akiről valaki kiírta a Facebookon, hogy ő tahó, miután a tahónak nevezett férfi agresszív kutyája megsebezte a posztoló kutyáját.
  • Dr. Abonyi Rita ügyvédnek egyszer volt egy 500 ezer forint sérelemdíjjal végződő esete, ahol egy nő hivatásos kurvának nevezett a Facebookon egy másik nőt, de az állítását nem tudta bizonyítani.

Ügyvédek: A verés miatt rúgták ki

Dr. Abonyi Rita ügyvéd az Indexnek azt mondja, meglepődött, amikor olvasta, hogy a bántalmazó férfi ötmillió forint sérelemdíjat kér. „Ilyenkor a bíróság azt vizsgálja először, hogy megvalósul-e a jogsértés. Amennyiben igen, mert mondjuk nem írhatta volna le a férfi teljes nevét, vagy a férfi egyéb, törvényben nevesített személyiségi jogát megsértette a hölgy, akkor a jogsértés ténye megalapozza a sérelemdíjra való jogosultságot, ugyanakkor annak mértékét utána vizsgálják, hogy mekkora összeg kompenzálja a károkozást. Azonban álláspontom szerint

az okozott hátrány, amire a férfi hivatkozhat, nagy valószínűséggel a tettével és nem a hölgy cselekedetével van összefüggésben, amely így befolyásolni fogja a kár mértékét.

„Nonszensz, de a jog eszközt ad a bántalmazók kezébe” – így kommentelte Orosz Bernadett az Indexnek azt, hogy beperelte őt a volt barátja, az a nyugalmazott katona, aki a gyanú szerint tavaly novemberben felismerhetetlenségig verte.

Ezzel az ellene szóló keresettel előállhat az a faramuci helyzet, hogy

ELŐBB TÁRGYALJÁK A NŐ ELLEN INDÍTOTT KÁRTALANÍTÁSI ÜGYET A BÍRÓSÁGON, MINT AZT A BÜNTETŐÜGYET, AMI A VERÉSÉT KÖVETŐ FELJELENTÉS UTÁN SÚLYOS TESTI SÉRTÉS MIATT INDULT. AZ ÜGYBEN VÁDEMELÉS MÉG NEM TÖRTÉNT, A NYOMOZÁS MÉG TART, ÍGY OROSZ BERNADETT ÜGYVÉDJE SZERINT NYÁR ELŐTT NEM KERÜL A TÁRGYALÓTEREMBE. EZZEL SZEMBEN A KÁRTALANÍTÁSI ÜGY VALÓSZÍNŰSÍTHETŐEN MÉG A NYÁRI BÍRÓSÁGI SZÜNET ELŐTT ELKEZDŐDIK MAJD.

Ahogy arról az Index korábban már többször beszámolt: sokkolni akart, hogy valaki végre figyeljen rá és segítsen neki, ezért tette ki Orosz Bernadett tavaly decemberben a Facebookra azokat a fotókat, amiket az összevert arcáról készített. A képeken gyakorlatilag felismerhetetlen: a haja a rászáradt vértől csomókban áll, az ütésektől felduzzadt arca kék-zöld folt. A látvány annyira borzalmas volt, hogy az ügyében eljáró nyomozó is úgy fogalmazott:

KAPCSOLÓDÓ
Index - Belföld - Ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el

Index – Belföld – Ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el

Ezt mondta a nyomozó annak a miskolci nőnek, akit a gyanú szerint volt barátja vert össze. A rendőrség nyomoz, de nem árulja el, hogy őrizetbe vették-e a bántalmazó férfit.

Ilyen brutális támadást nő ellen náluk még nem követtek el.

Az Indexen pont azon a napon jelent meg egy párkapcsolati erőszakról szóló négyrészes cikksorozat első része, amikor Orosz Bernadett értesült arról, hogy ötmillió forintot követel tőle a volt barátja. Ebben a cikkben négy olyan bántalmazott nő portréját közöltük, akik párkapcsolati erőszak áldozatai lettek. A cikkben bemutatott áldozatok egyike Orosz Bernadett.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Kalapáccsal vertek agyon egy idős nőt, mert rájött, hogy meglopták

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy nő és egy férfi ellen, akik még 2020 …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: