Otthon / Friss hírek / Szijjártó barátja ugyanazzal a trükkel szerzett önkormányzati lakást a Várban, mint Bayer Zsolt – 24.hu

Szijjártó barátja ugyanazzal a trükkel szerzett önkormányzati lakást a Várban, mint Bayer Zsolt – 24.hu

A budai Vár szívében fekvő Úri utcában, egy műemléképületben bérel jutányos áron önkormányzati lakást Kuna Tibor egykori kormányközeli üzletember, Szijjártó Péter külügyminiszter barátja – derítette ki a 24.hu.

A korábban milliárdos állami megrendelésekkel kitömött kommunikációs ügynökségeket vezető, mára azonban kegyvesztett üzletember a Budavári Önkormányzattól kikért közérdekű adatok alapján 2018 nyarán – még a kerület fideszes vezetése idején – lakáscserével jutott hozzá az ingatlanhoz. A 74 négyzetméteres lakásért havonta 48 ezer forint bérleti díjat fizet a kerületnek, és az Opten cégadatbázis adatai szerint tavaly november óta a hivatalos lakcíme is itt található.

Bár a csereszerződés részletei nem nyilvánosak, a 24.hu kiderítette, hogy Kuna egy XVIII. kerületi, 67 négyzetméteres lakást adott az önkormányzati ingatlanért cserébe, ám azt – a tulajdoni lap szerint – a csereszerződés aláírását követő napon vissza is vásárolta az új (ideiglenes) tulajdonosoktól. Vagyis

a cserét csak papíron bonyolították le.

Az önkormányzat tájékoztatása és a földhivatali adatok alapján Kuna Tibor 2018. június 5-én kötött lakáscsere-szerződést az Úri utcai ingatlanra, amihez az önkormányzat hozzájárult, június 6-án pedig már ismét az ő tulajdonában volt a cserealapként biztosított XVIII. kerületi lakás.

Az ügylet végén a bérlők tehát pénzt kaptak, a csereszerződésre pedig azért volt szükség, mert a lakástörvény szerint az önkormányzati lakások bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára cserélhető, magyarán pénzért nem megvásárolható.

Szijjártó Péter, mögötte Kuna Tibor a 2014-es futball-világbajnokság idején tartott rendezvényen (Forrás: Facebook)
Nem Kuna Tibor az egyetlen, aki ezt a manővert hajtotta végre, hogy önkormányzati lakáshoz jusson a budai Várban. Mint a 24.hu kiderítette, Bayer Zsolt kormánypárti publicista ugyanezt a trükköt játszotta meg. A Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa és családja egy pilisszentkereszti faházat adott egy szintén Úri utcai ingatlanért cserébe, ami két hónappal az üzlet nyélbeütése után ismét a fideszes publicista családja – az egyik fia – tulajdonába került. Az esetről akkor megkérdeztük Bayer Zsoltot is, aki előbb hazudott a lakásszerzés körülményeiről, majd elismerte a történteket, és közölte, hogy mindezek ellenére szerinte nem játszották ki a lakáscsere szabályait.

Bayer Zsolték trükkje: visszaszerezték a vári önkormányzati lakásra cserélt ingatlant is
A publicista először tagadott, majd mindent elismert, miután szembesítettük a tényekkel.
Kerestük Kuna Tibort is, ám nem tudtuk utolérni őt. A vállalkozó egyébként egy áfacsalási ügy vádlottja, az ügyészség szerint cégeivel 245 millió forintnyi hamis számlát fogadott be, és ezzel 52 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. Az üzletember beismerte bűnösségét, és megfizette az okozott kárt. A vádhatóság két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztést kért rá büntetésként.

A 24.hu a tavaly cikksorozatban mutatta be, hogy az elmúlt években kik jutottak önkormányzati lakáshoz a budai Várban. Olyan ingatlanokhoz, amelyek nem magántulajdonúak ugyan, de úgy viselkednek, mintha azok lennének. A bérlők ugyanis életre szóló bérleti joghoz jutottak, ami örökölhető, továbbá ezek a lakások magántulajdonú ingatlanra cserélhetők.

Így szerzett önkormányzati lakást a budai Várban:

Lázár János vadásztársa, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg.
A Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Bayer Zsolt kormánypárti publicista.
Rákay Philip, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese.
Önkormányzati lakásban lakik Nagy Gábor Tamás, az I. kerület volt polgármestere és szülei is. A fideszes politikusról a napokban az is kiderült, hogy orvostanhallgatók elől szerezte meg a 71 négyzetméteres lakást, amelyért lakbérként bruttó 70 ezer forintot fizetett öt éven keresztül, bérletének 2018-as meghosszabbításáig.

Kiemelt kép: Szabó Réka /24.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Szívszorító részletek derültek ki a Budapesten halálra késelt francia fiatalról – hvg.hu

Édesanyja a halála óta minden nap felhívja telefonon az V. kerületben leszúrt fiút, hogy legalább …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: