Otthon / Friss hírek / Akár 15 évet is kaphat Orbán egyik legfontosabb szövetségese – index.hu

Akár 15 évet is kaphat Orbán egyik legfontosabb szövetségese – index.hu

Az olasz szenátus a kormánykoalíció baloldali szenátorainak szavazataival felfüggesztette Matteo Salvini mentelmi jogát.

A jobboldali populista Liga elnöke ellen így megindulhat az a bírósági eljárás, melyben azzal vádolják őt, hogy még belügyminiszterként törvényellenesen tartóztatott fel egy Líbiából az olasz partok felé tartó, migránsokkal zsúfolt hajót. Salvini már a szavazás előtt kijelentette, hogy kész bíróság elé állni, de leszögezte, hogy a baloldali kormánytöbbség „bírósági üggyel akarja ellehetetleníteni politikai ellenfelét“, és

az alkotmány szerint Olaszország határainak és biztonságának védelme nem jog, hanem szent kötelesség.

Az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója fedélzetén érkezett 131 migráns tavaly július végén öt napig nem kapott engedélyt a partraszállásra, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. A tavaly vádat emelő ügyészség szerint Salvini „túszul ejtette” a migránsokat, korlátozva személyi szabadságukat, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat. A Reuters szerint az olasz bírósági gyakorlat alapján Salvini hosszú eljárás elé néz, azonban ennek végén

AKÁR 15 ÉVES BÖRTÖNBÜNTETÉS IS VÁRHATJA.

És ami Salvini esetében ugyanekkora súllyal eshet latba: a még csak 46 éves politikust a bíróság a közhivatal vállalásától is eltilthatja, ami kettétörheti politikai karrierjét – vagy roppant körülményessé teszi akaratának érvényesítését. Pedig az Orbánnal közös migránsellenes platformon álló, a magyar kormányfőnek „hiányzó” politikus számos fronton harcol egykori koalíciós partnere, az Öt Csillag Mozgalom által vezetett baloldali blokk ellen, legutóbb január végén az Emilia-Romagna-i régiós választáson próbálta – sikertelenül – megtörni a hagyományos baloldali fölényt.

(Borítókép: Huszti István / Index)

https://index.hu/kulfold/2020/02/12/salvini_mentelmi_jogg_felfuggesztes_olaszorszag_szenatus/

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

TASZ: nem jogsértő a maszkviselés kötelezővé tétele

Egyre többen keresik a TASZ jogsegélyszolgálatát, mert jogsértőnek tartják, hogy bizonyoson helyszíneken maszkviselésre kötelezik az …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: