Daily Archives: 2020-02-24

A 83 éves korában elhunyt Csukás Istvánra legemlékezetesebb meséivel emlékezünk – 24.hu

Mirr-Murr Ilyen életművel nehéz elképzelni, de az eredetileg zenésznek, majd költőnek készülő Csukás Istvánt sokáig kellett győzködni, hogy elhiggye: tud mesét írni. Ezt a Vackor szerzője, Kormos István tette meg elég kitartóan, aki akkoriban az ifjúsági kiadó szerkesztője volt. „Hosszas rábeszélés után írtam meg az első vékony meséskönyvemet: ez volt az Egy szürke kiscsacsi, amelyben egyébként már …

Tovább...

Kifizette a tartozása nagy részét a kukaholding – index.hu

A kukaholding  (Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő) kifizette a tavaly Budapesten beszedett szemétdíjból fennmaradt tartozása nagy részét a Fővárosi Közterület-fenntartónak, írja a Népszava. A lap szerint még néhány milliárd forint tartozás maradt, „amit technikai kérdésként kezelnek”, de a város napi hulladékgondjai rövid távon megoldódni látszanak. A lap szerint arról még zajlanak a tárgyalások, hogy …

Tovább...

Ezt gondolják a Fidesz fő kultúrharcosa szerint azok a magyar írók, akiket nem tart magyar írónak

Végre kiderült, hogy miképp gondolkoznak a kormányoldalon nem magyar írónak tartott magyar írók, igaz ezt nem az egyik érintett, hanem maga Demeter Szilárd mondta el. Orbán Viktor fő kultúrharcosa egy hete váltott ki kisebb megbotránkozást azzal, hogy a Pesti Hírlapnak arról beszélt: csak azokat tekinti magyar írónak, aki magyaroknak ír. A …

Tovább...

A Jobbik munkacsoporttal segítené a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket

A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa, Lukács László György hétfőn napirend előtti felszólalásában foglalkozott a koronavírus-járvánnyal, tekintettel arra, hogy már öt halálos áldozatot szedett a kór Olaszországban.  A képviselő leszögezte: amikor a lakosságot kell megvédeni, akkor a Jobbik hajlandó felülemelkedni a pártpolitikán, amire a Fidesz nem képes. A kormányzat számíthat a Jobbikra – hangsúlyozta. Mint mondta, …

Tovább...

Már 4 halálos áldozata van a koronavírusnak Olaszországban – hvg.hu

A Milánóhoz közeli Lodinál 50 ezer ember van karanténban, bezárták az üzleteket, az iskolákat, az irodákat. Újabb koronavírussal fertőzött beteg halt meg Olaszországban. A la Repubblica azt írta, hogy egy 84 éves bergamói férfi az áldozata a járványnak, akinek az egészségügyi állapota a fertőzés előtt is rossz volt. A korábbi adatokhoz képest …

Tovább...

Az építőipari munkák negyede után nem adózik senki – hvg.hu

Közel ezermilliárd forintot érhet el egy év alatt az építőipari feketemunka értéke. 20-25 százalékosra becsüli a szakma az építőiparban az adóelkerüléssel szerzett jövedelmek arányát – mondta el a Világgazdaságnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Ez azt jelenti, hogy az 1000 milliárd forinthoz közelít az az összeg, amely …

Tovább...

Kedvező kondíciókkal, de adójóváírás nélkül érkezik a nyugdíjkötvény

Nyugdíjkötvényről, zöldkötvényről, klímavédelemről és adócsökkentésről kérdezte Varga Mihály pénzügyminisztert az Mfor. Jelenleg nem terveznek módosítani a szuperállampapír néven ismert Magyar Állampapír Plusz kondícióin, mivel nem veszélyeztetik az Államadósság Kezelő Központ által kibocsátott többi lakossági papír forgalmát – mondta a Menedzsment Fórumnak adott interjújában Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető összességében pozitívnak ítéli a …

Tovább...

A fideszes képviselő 2,8 millió forint közpénzt juttatott fia barátnőjének családjához

Fenyvesi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő lakásbérlési akcióját ugyanis így is lehet értékelni.  A Blikk írta meg, hogy a tapolcai képviselő 2018 augusztusától 2019. szeptember végéig bérelt közpénzből egy fővárosi ingatlant havonta 200 ezer forintért. A 14 hónap alatt az Országgyűlés 2,8 millió forintot fizetett ki a rezsit is tartalmazó bérleti …

Tovább...

Mennyire kell tartanunk a koronavírustól Európában?

“Alacsonytól mérsékeltig” terjed az új koronavírus kockázata az Európai Unióban a vírus gyors olaszországi terjedése után – közölte vasárnap az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) az MTI szerint. A vírus további terjedésének a kockázata az EU-ban, az euróövezet országaiban és Nagy-Britanniában alacsony, de bizonyos tényezők miatt nem lehet kizárni …

Tovább...

Van Rompuy: nincs ok a Fidesz visszafogadására – magyarhang.org

A Fidesz egy sor kérdésben nem mutatott kellő hajlandóságot álláspontja feladására, így nem volt ok arra, hogy az Európai Néppárt (EPP) feloldja a párt tagsági jogainak felfüggesztését. Ezt a konzervatívok által kinevezett bölcsek tanácsának egyik tagja, a belga Herman Van Rompuy erősítette meg – írja a Politico nyomán a Népszava. Van Rompuy kitért arra, …

Tovább...
Close