Daily Archives: 2020-03-04

Hivatalos: Magyarországot is elérte a koronavírus

Egyszerre két emberben is azonosították a koronavírust Magyarországon – jelentette be Facebookra feltöltött videójában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint két iráni diáknál mutatták ki a vírust, az erre a célra kijelölt Szent László Kórházba szállították őket. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni védekezéshez szükséges eszközök a rendelkezésre állnak. Orbán …

Tovább...

A fideszesek visszahívatnák Magyar Györgyöt a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány éléről, pedig decemberben ők is megszavazták a kinevezését – 444.hu

„Magyar Györgynek nincs helye a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítványban!” -írta kedden a Fidesz-KDNP közleménye, amelyben arra kérték Őrsi Gergely polgármestert, hogy hívja vissza az ügyvédet kuratóriumi elnöki tisztségéből.  Magyar György (bal szélen)Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA Arra hivatkoztak, hogy Magyar a „börtönbiznisz egyik legnagyobb nyerészkedője”, mivel ő is képviselt olyan fogvatartottakat az …

Tovább...

Balassa Péter: „Akinek a halálhírét keltik, az sokáig fog élni”

A Jobbik Vas megyei regionális igazgatója cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint „egész Vas megyében megszűnt a Jobbik Bana Tibor távozása után”. Az előzményekhez tartozik, hogy ma tíz helyi jobbikos jelentette be, távoznak a pártból. A Facebookon közzétett közleményükben kijelentették: Mai naptól Vas megyében megszűnt létezni a Jobbik. Az Alfahír közben …

Tovább...

Áfacsökkentés pálinkára?

Mintegy 60 százalékkal esett vissza tavaly a pálinka kereskedelmi forgalma a népegészségügyi termékadó (neta) bevezetésének hatására, az ágazat stabilitásának megőrzése érdekében a Magyar Pálinka Lovagrend a szakmai szervezetek támogatásának megszerzését követően  szorgalmazná a Pénzügyminisztériumnál (PM) a termék általános forgalmi adójának (áfa) 27 százalékról 5 százalékra csökkentését. Barabás Attila, a Magyar …

Tovább...

A Fidesz most arra jött rá, hogy “összefüggés van a koronavírus és az illegális migráció között”

Bakondi György tartott erről egy kiváló sajtótájékoztatót vasárnap. Miután Bakondi György 5 év után rájött, hogy hamis útlevéllel is próbálkoznak a migránsok, most azt vette észre, hogy koronavírusos migránsok is jöhetnek. Igen, mivel jöhet koronavírusos utas repülőn, hajón, buszon, autóban, és egyéb közlekedési eszközön, nincs kizárva, hogy gyalog a déli határra is …

Tovább...

“Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény” – 444.hu

Az új NAT ismeretében aligha kételkedhetett ebben bárki, de az alaptanterv kidolgozásában személyesen is résztvevő szélsőjobboldali irodalomtörténész, Takaró Mihály most a Magyar Nemzetnek nyilatkozatba is adta, hogyaz iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény. Mindezt arra a véletlenül provokatív kérdésre válaszolta, amelyben az újságíró azt firtatta, hogy vajon az előírt …

Tovább...

Orbán és Mészáros lánya még befolyásosabb lett – 24.hu

Schmidt Mária lánya is felbukkan a gazdasági kategóriában. A közéletit immár Novák Katalin vezeti. A Forbes magazin 2020-ban is elkészítette a listáját arról, kik a legbefolyásosabb magyar nők. 50 főt rangsoroltak külön üzlet, közélet, kultúra és média kategóriában, mert a magazin szerint még nem jött el az idő az összesített listához, …

Tovább...

Lemondott NOB-tagságáról a korrupcióval és doppinggal vádolt Aján Tamás

Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), amit a végrehajtó bizottság elfogadott. A NOB honlapján megjelent keddi közlemény szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) magyar elnöke annak ellenére adta be lemondási szándékát, hogy továbbra is a leghatározottabban tagadja a közelmúltban őt ért súlyos vádakat és ártatlannak vallja magát. …

Tovább...

Tésztapánik: „mennyiségi limitet” vezetett be a Tesco az online vásárolt élelmiszereknél

Az Index olvasói a portálnak azt jelezték, több terméknél – főleg élelmiszereknél – megváltoztak az online vásárlási feltételek, nem lehet annyit rendelni, mint a koronavírus okozta „tésztapánik” előtt. A lap ellenőrizte a hipermarket weboldalát, és azt tapasztalták, számos termékből valóban legfeljebb hat darabot lehet rendelni. Megkeresésükre a Tesco azt válaszolta: a …

Tovább...

Új riválist kapott Mészáros Lőrinc a hévízi hotelbizniszben – mfor.hu

A Horn-kormány titkosszolgálati miniszterével üzletelő új tulajdonosa van a hévízi Hotel Aquamarinnak, melyet a fideszes önkormányzat adhatott el 1,5 milliárd forintért. Éder Zoltán új szereplő a szállodapiacon, eddig leginkább árufuvarozással foglalkozott egyéni vállalkozóként. Nyilvános pályázaton árulta tavaly szeptemberben a hévízi önkormányzat a tulajdonában lévő Hotel Aquamarint, a háromcsillagos szállodáért legalább …

Tovább...
Close