Otthon / Friss hírek / A kormány nagy segélycsomagja százezreket hagy cserben

A kormány nagy segélycsomagja százezreket hagy cserben

 

Hétfő éjjel kijött a magyar kormány új segélycsomagja, mely többek között rendelkezik a katásokról is. Ők közel 400 ezren vannak, de pusztán ötödüknél született döntés arról, hogy nem kell befizetniük a havi néhány tízezer forintos járulékot. Bevételük azonban nekik sincs, a többiek pedig még mínuszba is kerülnek.

A katások esetében fel sem merült a kieső bevétel kompenzációja, ötödüknél született döntés arról, hogy nem kell befizetniük a havi néhány tízezer forintos járulékot. Egyértelművé kell tenni: a kedvezményt támogatjuk, ez nem képezheti vita tárgyát. Ugyanakkor a kedvezmény még nem pótolja a kiesett kereseteket, a nem folytatható tevékenységek ismeretében hiába nem kell járulékot fizetni, ebből még nem lehet fizetni a boltban. Hovatovább, ha a katás adózó felfüggeszti vállalkozását, nagyjából ugyanott tart – bevétel nélkül – írja Z. Kárpát Dániel Facebook-bejegyzésében.

A Jobbik országgyűlési képviselője szerint a minimum lenne a katás kör egészére nézve meghozni ezt a döntést, hiszen a bejelentés óta idegenvezetőtől iparoson keresztül a sajtósig, újságíróig, fotósig számosan jelentkeztek azzal, hogy semmiféle jövedelmet nem tudnak elérni, mégis fizetniük kellene.

A politikus arról ír, hogy a gazdaságvédelmi csomag lehetne az a „mini-Svájc”, ahol a különböző politikai erők egyetértésre találhatnak, s sokkal hatékonyabban támogathatnák a bajban lévő hazai munkavállalókat, mint ahogyan azt a kormány jelen pillanatban teszi. Emlékeztetett, hogy a Jobbik az első pillanatokban előállt a Magyar Munkahelyvédelmi Alap ötletével, amely nem a járulékok elengedése oldaláról közelített, hanem a jövedelmét elvesztő honfitársaink számára pótolná a hiányzó forintokat.

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Hazatért 502 magyar a vesztegzár alá helyezett tiroli térségből

Négy autóbuszból és a közel 150 személygépkocsiból álló konvojjal hazatért hétfő éjjel 502 magyar a …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: