Otthon / Egyéb / Az emberi felelőtlenségtől védik magukat a települések

Az emberi felelőtlenségtől védik magukat a települések

Lezárt parkolók, túraútvonalak, parkok és pihenőhelyek, elzárt ivókutak, megerősített és szigorúbb rendőri jelenlét. Az ország minden pontján ilyen és ehhez hasonló intézkedésekkel találkozhatnak az emberek. Nem véletlenül.

Bár a jó idő és a hosszú hétvége miatt mind a kormány, mind az önkormányzatok is igyekeztek felhívni a figyelmet a kijárási korlátozások fontosságára, az elmúlt napok tapasztalatai alapján nem mindenki agyáig jutott el ez nem kifejezetten összetett és bonyolult kérés.

Mivel a társadalom egy része csupán a tiltást képes megérteni, ezért több vidéki városban is lezárták a népszerű kirándulóhelyeket, illetve szigorították az eddigi kijárási korlátozásokat. Egyes helyeken szájmaszk használatát is kötelezővé tették, az előírások betartását pedig szigorúbban ellenőrzik a hatóságok.

Előző cikkünkben már jó pár ilyen településről írtunk, ezekről itt olvashat bővebben:

Azóta még több település döntött önvédelmi intézkedésekről.

Dunaújvárosban Pintér Tamás polgármester úgy döntött, az Alsó- és Felső Duna-part, valamint a Szalki-sziget területét csak egyénileg végzett sporttevékenység céljából lehet igénybe venni. Emellett a Városháza téren, a Dózsa György téren, a Dr. Molnár Emlékparkban, valamint a Petőfi ligetben tilos tartózkodni, ezeken a területeken kizárólag áthaladni lehet. Emellett a polgármester és a rendőrség egyeztetése után szigorúbb ellenőrzésekre és nagyobb rendőri jelenlétre lehet számítani városszerte.

Ózd polgármestere, Janiczak Dávid által hozott intézkedés szerint a város területén lévő parkokban, pihenőhelyeken és közterületein és a parkolókban hétfő éjfélig tilos tartózkodni. Utóbbit bevásárlás céljából azonban szombaton még lehet használni. A rendelet értelmében szombaton, vasárnap és hétfőn csak munkavégzés, bevásárlás, halaszthatatlan egészségügyi ellátás, időskorú hozzátartozó és háziállat ellátása céljából szabad közlekedni.

“Vírusturizmus” ellen védekezik Tapolca

Tapolcán Dobó Zoltán polgármester intézkedése révén a város egy 20 millió forintos járványügyi alapot hozott létre, ami szükség szerint további 14 millió forinttal bővíthető. A város eddig mintegy 3 millió forintot költött védőeszközök és fertőtlenítőszerek vásárlására. Emellett lezárták a város legnagyobb parkolóit, összeszedték a köztéri padokat, elzárták az ivókutakat.

“Nagyon sok helyen egyfajta vírusturizmus alalkult ki, ezért úgy rendelkeztem, hogy a város nagy parkolóit lezárjuk, nem biztosítjuk helyet azoknak, akik felelőtlenül idejönnek hozzánk és fittyet hánynak a szabályokra”

– mondta Dobó Zoltán.

Jászberényben a polgármester tájékoztatása szerint további szigorításokat nem vezetnek be, Budai Lóránt viszont továbbra is arra kér mindenkit, hogy aki csak teheti, maradjon otthon és tartsa be a veszélyhelyzetben előírt szabályokat.

Zugló polgármestere felszólította a zuglóiakat, csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonaikat, és külön kérte, hogy a négynapos ünnep alatt ne menjenek a Városligetbe, sem más parkba. Horváth Csaba egyelőre nem tervez további szigorításokat, ha a kormányrendeletben meghatározott szabályokat mindenki betartja.

Rendőrök járőröznek a Gellért-hegyen, a Citadellánál 2020. április 10-én. A koronavírus-járvány miatt március 28-án kihirdetett kijárási korlátozást a kormány április 9-én határozatlan időre meghosszabbította. MTI/Szigetváry Zsolt

Csákváron Illés Szabolcs polgármester hétfő éjfélig a csákvári lakóhellyel, tartózkodási hellyel vagy állandó lakcímmel nem rendelkező személyeknek megtiltotta a város teljes területén az egyéni szabadidős sporttevékenységet és a szabadidős célú gyalogos közlekedést. Közterületen a helybeli, 65 év felettiek nem tartózkodhatnak, a 65 év alattiak háromnál többen nem lehetnek együtt, illetve szájmaszkot kell viselniük. A városvezető általános boltzárat vezetett be, csak az alapvető élelmiszert árusító üzletek, trafikok, gyógyszertárak, benzinkutak lehetnek nyitva, továbbá lezáratta az összes kirándulóhelynél lévő parkolót.

Bicskén Bálint Istvánné polgármester bejelentette, hogy lezárták a város összes közparkját, közterületét.

Móron Fenyves Péter polgármester elrendelte, hogy minden kereskedelmi létesítményben és üzletben kötelező a szájmaszk használata. Emellett lezáratta a móri borutat Csókakő közigazgatási határáig, a Látóhegyi út és a tavak környezetét, a horgásztavakhoz vezető utakat.

Baranya megyében több, a Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő kedvelt kirándulóhelyet és települést zártak le a hosszú hétvégére, Árpádtetőn a Mecsextrém Park mellett található parkoló is zárva.

Szombathelyen Nemény András polgármester szigorította a helyi csónakázótó, a parkerdő és a sportliget, valamint az összes közpark használatát, a rekreációs övezetek autóparkolóit lezárták, ezeket a területeket csak gyalogosan vagy kerékpárral lehet megközelíteni és használni az előírt másfél méteres védőtávolság betartása mellett. Az összes kiemelt közterületen kötelezővé tette a szájmaszk viselését, de a húsvéti ünnepek idején megtiltották a fagylalt árusítását is, hogy elkerüljék a sorban állásokat.

SZombathely, Csónakázó tó

A Velencei-tónál is készülnek

Gárdonyban Tóth István polgármester bejelentette, hogy a Velencei-tavi strandokat lezárták, a partszakasz 14 parkolóját viszont nem, ugyanakkor a rendőrségtől és a polgárőröktől fokozott jelenlétet és a kijárási szabályok betartatását kérte. Sukorón Mészárosné Hegyi Gyöngyi polgármester lezáratta a közterületeken lévő parkolókat. Pákozdon Kardos Ádám polgármester figyelemfelhívó táblák kihelyezéséről és a turistaútvonalak lezárásáról döntött. A Miskahuszár-szobor tulajdonosával egyeztetve a szobor környékét, valamint parkolóját ugyancsak lezáratta a látogatók elől.

Nagykanizsán Balogh László polgármester lezáratta a Csónakázó-tó parkolóit és az oda vezető utakat, az ott lakók, tulajdonosok, csak ellenőrzést követően mehetnek be a lezárt területre. A Mindenki Sportpályáját péntektől csak a futók használhatják, legfeljebb egyszerre húszan.

Keszthelyen Nagy Bálint polgármester a köztéri játszóterek használatán felül megtiltotta az egyéb, közterületen elhelyezett kültéri sporteszközök, valamint bármely szabadidős tevékenység végzésére szolgáló eszközök, berendezések használatát.

Kaposváron Szita Károly polgármester arról rendelkezett, hogy a város népszerű kirándulóhelyén, a Desedánál nem nyithatnak ki a büfék, a tó toponári oldalán nem használható a strand melletti, valamint a csónakházhoz vezető parkoló, a kaposfüredi részen pedig nem látogatható a kilátó és a játszótér. A kaposvári Városligetben a futókört továbbra is igénybe vehetik a sportolni vágyók, a város valamennyi sportpályáját azonban lezárták.

Szegeden Botka László polgármester döntése alapján a városban lakók legfeljebb egy órára hagyhatják el otthonukat sportolni, állatot sétáltatni, mindezt csak egyedül vagy az egy háztartásban élőkkel közösen tehetik.

Szentesen Szabó Zoltán Ferenc polgármester megtiltott minden összejövetelt, az egy háztartásban élőket és a munkájukat együtt végzőket leszámítva legfeljebb hárman lehetnek egyszerre egy helyen. Az üzletekben a dolgozók számára kötelező a szájmaszk és a kesztyű viselése, az üzlethelyiségekben öt négyzetméterenként legfeljebb egy vevő tartózkodhat, a kosarakat, bevásárlókocsikat és a bejárati ajtók kilincseit óránként fertőtleníteni kell.

Pomáz polgármestere, Leidinger István lezáratta a látogatók elől a kirándulóhelyeket, így nem látogatható a Szurdok, a Holdvilág-árok, az Oszoly, a Csikóváralja, a Kő-hegy, valamint a Gyopár-forrás.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Gyöngyösi Bayernek: “A nyilas-kommunistákat nem nálam kell keresni, hanem saját magánál, kezdve a nagyapjával”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke kemény hangú nyílt levélben válaszolt Bayer Zsoltnak, a Fidesz 5-ös …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: