Daily Archives: 2020-06-10

Orbán megmutatta, miket olvas

Nem mintha ez közérdeklődésere tartana számot… Az egyik érdekfeszítő mű egy felcsúti kisokos, amit – röviden összefoglalva – Orbán fizetett káderei írtak a strómanjának finanszírozásával. Május 30-án a Puskás Akadémia Sport- és Konferencia-központjában mutatták be a Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem kiadásában megjelent Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet, ez került …

Tovább...

Tállai András olyan összefüggésre világított rá, hogy felsírsz

Vagy a röhögéstől, vagy a fájdalomtól. Hangulatfüggő. Az, hogy a tervezettnél kisebb arányban vették igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot, arra bizonyíték, hogy a magyar családok és vállalkozások anyagi helyzete az utóbbi években megerősödött – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Világgazdaságnak. A napilap keddi számában megjelent interjúban az államtitkár …

Tovább...

Nem tudták eldönteni, hogy kizárják-e a Fideszt, feloszlatták a néppárti bölcsek tanácsát

A Fidesz tagságát 2019. március 20-án függesztették fel az Európai Néppártban azután, hogy az EP-választási kampányban ellenfélként ábrázolták Jean-Claude Junckert, az EPP egyik prominens politikusát. Ezzel együtt kinevezésre került a három tagból álló bölcsek tanácsa a korábbi Európai Tanács elnök, Herman Van Rompuy, az osztrák ex-kancellár Wolfgang Schüssel, valamint Hans-Gert …

Tovább...

Egy orosz kézben lévő ötcsillagos szállodát is megtámogatott a kormány több mint 155 millió forinttal

A Rogán Antal minisztériumának felügyelete alatt tevékenykedő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy-pályázatokon keresztül 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást, tehát közpénzt osztott szét 4 vidéki ötcsillagos szálloda megújítására – hivatkozik az mfor.hu az MTÜ döntési listájára. Ezek: a Spirit Hotel Gyógyszálloda Kft. 499 millió forint vissza nem térítendő állami …

Tovább...

Végül elég jól járhat Magyarország az „új Soros-tervvel” – 24.hu

Az új uniós csomaggal egy rakás pénzt szerezhetünk, amit az unokáink fizetnének vissza. A kormánynak viszont nem tetszik az elosztás módja. Már tudjuk, mik azok a kérdések, amelyekkel a kormány útjára indítja a legújabb nemzeti konzultációt. Egy részük praktikus, a járványkezeléssel függ össze, akár közvélemény-kutatásban is feltehetnék őket, ha meg …

Tovább...

Jakab Péter: a magyar munkavállalók érdekképviselete egy nemzeti minimum

Jakab Péter, a Jobbik elnöke kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, és a beszélgetés elején rögtön tisztázásra is került a titulusa; kiderült, határidőn belül beadták a változásbejegyzési kérelmet a Fővárosi Törvényszék felé, ám annak átfutása akár hónapokig is eltarthat. Felidézte, hogy 2018 decemberében is papíron még Vona …

Tovább...

Végleg búcsút mondana a szélenergiának a kormány klímaterve – 444.hu

Múlt századi értékeken alapul a kormány energia- és klímaterve az Enerigaklub szerint, amely hétfőn mutatta be elemzését a januárban nyilvánosságra hozott dokumentumról.   Ebben a kormány azt vállalta, hogy 1990-hez képest 40 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását 2030-ra, ami elsőre ambíciózusnak tűnik, valójában azonban ennek a nagy része már teljesült. Így 2017-hez képest mindössze 12 …

Tovább...

“Eltűnt” 14 ezer műtétre várakozó beteg, viszont drasztikusan nőtt a várólisták ideje

A koronavírus-járvány alatt megkezdett egészségügyi reform alapvetően megváltoztatta a kórházak működését is, a Nemzeti Egészbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapja szerint a járvány által generált műtétleállások miatt döbbenetes számok találhatóak. A privatbankar.hu összeállításából kiderül, hogy míg 2020 február elején 29.176 fő várt összesen valamilyen műtétre, addig június 9-én már csak 15.858-an. Valószínűleg …

Tovább...

Annak ellenére is ezerszámra veszi a kormány Kínából a lélegeztetőgépeket, hogy a járvány csúcsán is csak 82-en szorultak ezek segítségére – 444.hu

Csak a múlt héten újabb 1800 lélegeztetőgép érkezett Kínából. Erről Szijjártó Péter külügyminiszter számolt be vasárnap. A külügyminiszter összesítést nem adott, de a korábbi bejelentései alapján eddig legalább 6500 lélegeztetőgép érkezett Kínából. Ez óriási szám ahhoz képest, hogy eddig összesen 4014 embernél mutatták ki igazoltan a Covid-19-et Magyarországon. Most vasárnap, amikor Szijjártó …

Tovább...
Close