Otthon / Egyéb / A Fidesz a szálasizós fotó után bolsevizmussal vádolja Karácsonyt – 444.hu

A Fidesz a szálasizós fotó után bolsevizmussal vádolja Karácsonyt – 444.hu

A leginkább Láng Zsolt budapesti Fidesz-elnök politikai üzeneteivel és szerepléseinek dokumentálásával foglalkozó Fidesz Budapest Facebook-oldalon egy olyan kép jelent meg, ami a háborús bűnösként kivégzett Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezetővel azonosította Karácsony Gergely főpolgármestert a kerékpáros sávok miatt.

Amikor rákérdeztünk, hogy ezt hogy gondolták, az oldal adminja azt válaszolta: „A mémet úgy kaptuk, sajnos az oldal szerkesztője nem észlelte a téves tartalmat! Önnek köszönjük az észrevételt, a képet pedig azonnal cseréltük. Természetesen nem állt szándékunkban senkit sem megsérteni!” (Az állítólagos mém egyébként nem ismert, nem is jelezték sehol, hogy nem a sajátjuk lenne, de a Fidesztől egyébként nem áll távol a központosított mémgyártás.)

Karácsony Gergely a Facebookon azt írta„ez nem politika, ez nem vita, ez aljas és ostoba, az a bizonyos szottyos gyűlölet, aminek nincs helye Budapesten, nincs helye az országban, nincs helye semmiféle politikai vitában”.

A Fidesz Budapest azt már nem hagyta annyiban, és délután az alábbi közleménnyel reagáltak, a nyilasos mém után bolsevizmussal vádolva a főpolgármestert:

Visszautasítjuk Karácsony Gergely rágalmait, és kikérjük magunknak minden aljas csúsztatását!

A Fidesz budapesti közösségi oldalán egy interneten terjedő mémet vettünk át, amelyen az látható, hogy a Lánchíd romjainál Karácsony Gergely még mindig azon elmélkedik, hol lehetne biciklisávot kialakítani.Szerkesztőnk nem vette észre a Szálasi Ferencet ábrázoló fényképpel való egyezést, de egy normális ember nem is Szálasi képpel ébred reggelente!A tartalmat azonnal töröltük, amint jelezték felénk a tévedést. Ezzel szemben a baloldali sajtó soha egy lépést sem tett, amikor például a miniszterelnököt Hitlerként ábrázolták egy címlapon.
Karácsony Gergely az újabb műbalhéval csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy 8 hónapja nem történt előrelépés a Lánchíd felújításával kapcsolatban. Kizárólag pártpolitikai csatározással foglalkozik, a felelősséget pedig folyamatosan másra hárítja!
Ha pedig nincsenek érvei a tehetetlenségére, akkor lenyilasozza az ellenfeleit. Régi, bevált bolsevista módszer. Legalább az kiderül, hogy a soktízmillió forint közpénzen alkalmazott városházi propagandisták végzik a dolgukat.”

A szálasis fotóról egyébként nyugodtan lehet állítani, hogy a magyar történelem öt-tíz legismertebb képe között ott van, a középiskolai történelemkönyvekben is megtalálható.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ez durva: nagyon kiakadtak a helyiek Ördög Nóráék balatoni kisboltjára, nyílt levélben tiltakoznak – hellovidek.hu

Mindig csúcsforgalom van a boltban, de nem ezzel van a problémájuk: legtöbben autóval érkeznek, amire …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: