Otthon / Friss hírek / Orbán: Ne féljünk, végre lehet élni – hvg.hu

Orbán: Ne féljünk, végre lehet élni – hvg.hu

De azért legyünk észnél – figyelmeztetett a miniszterelnök. A magyar egészségügy pedig jobban teljesített, mint a nyugati.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki, Kossuth rádiónak adott interjúját azzal kezdte, miközben Magyarország enyhít, Szlovéniában újabb korlátozó intézkedéseket hoztak (három balkáni országból beutazási korlátozást vezetnek be), ami Orbán szerint „egy fontos figyelmeztetés, észnél kell lennünk.” De – folytatta – örüljünk, hogy az első csatát megnyertük, sok tízezer ember életét mentették meg, ne engedjük, hogy elrontsák a kedvünket. Annál nagyobb tett aligha van szerinte, ha emberéleteket mentettek – ami elsősorban a fegyelmezettségnek köszönhető.

Most ne féljünk, örüljünk, hogy sikerült – mondta.

Sőt, olyan mondatok is elhangozhatnak most, amire nem gondolhattunk, hogy ki lehet mondani az életben, Orbán szerint ez a mondat az, hogy a magyar egészségügy jobban teljesített, mint a nyugat-európai országok egészségügyi rendszere. De most szabadság van, úgy fogalmazott:

„végre lehet élni.” De ha jön a második hullám, nem fog habozni.

Veszélyhelyzet már nincs, de járványügyi készültség van, ami azt jelenti, hogy ha „holnap nagyobb erővel törne be a járvány”, ő is, Pintér Sándor is, Kásler Miklós is tudja, mit kellene tennie. A műsor még a tizedik percénél sem járt, de a műsorvezető a nyugat-európai, elsősorban jogállami kritikák felé kanyarította a beszélgetést. Orbán pedig birodalomépítésről, nem kimondva, de Soros Györgyről és arról beszélt, hogy ma azt látja Nyugaton, hogy 1) ott emberek halnak meg, 2) nagy gazdaságokat kell megmenteni, miközben 3) erőszakhullám söpör ott végig, „áldatlan állapotok vannak, bandaháborúk vannak.” És Orbán szerint „ezek üzengetnek nekünk”, ezek után pedig nem tudja eldönteni, sírjon-e vagy nevessen.

Az Európai Bíróság csütörtöki ítéletében kimondta, jogellenes a magyar civiltörvény. Erről Orbán azt mondta, a nyugati imperializmus megpróbálja a nézeteit (családról, munkáról, migrációról) ráerőltetni Magyarországra. Soros Györgyöt, háttérhatalmakat sejt a háttérben a kormányfő. Szerinte nem lesz nehéz betartani az ítéletet, mert a bíróság is azt mondta ki olvasata szerint, hogy az átláthatóságot be kell tartani, a „magyar demokráciához méltó módon.”

Egy huszárvágással szóba került az, hogy a koronavírus-járvány kitörésének kezdetén egy Momentum-politikus azt mondta, nem lehet olyan szerencséje Orbánnak, hogy az első fertőzött egy iráni. A kormányfő erre azt mondta, Magyarországon vannak olyan politikusok, akik csökkenteni szeretnék az ország függetlenségét, ezért „élesen támadják a kormányt” és az a céljuk, hogy a döntéshozói hatalmat Brüsszelnek és az EU-nak adják át. De ez nem újdonság Orbán szerint, a „kutakat régóta mérgezik.” De „Magyarországon rendes emberek vannak döntő többségben.”

Hogy a konzultáció tud-e tenni a „kútmérgezés ellen”, arra Orbán azt mondta, hogy

a nemzeti konzultáció a legfontosabb dolog.

A konzultációt Orbán a négyévenkénti választások jelentőségéhez hasonlította, mondván, a kettő eredménye ugyanolyan hatással van a döntéshozatalra, a közpolitikai folyamatokra.

A rádióból egy uniós videokonferenciára megy Orbán, ahol a téma az EU-s gazdaságélénkítés lesz. Más országok 120-130 százalékos államadósággal küzdenek, tízszázalékos visszaeséssel fognak megküzdeni, ezért van ok arra, hogy összeüljenek. A bajban lévő országok ezért azt szorgalmazzák, hogy a közösség vegyen fel hitelt, ettől Orbán már a legutóbbi interjúban is ódzkodott, most is, de „aligha tudjuk elkerülni, hogy Magyarország is hozzájáruljon a közös hitelfelvételhez.” A kormányfő szerint ez egyszerre veszély és lehetőség is, a kérdés, hogyan költik el a pénzt. Már azt is tudja Orbán, mire költenék a pénzt: zöldenergiára, a vízgazdálkodási rendszer fejlesztésére, egyetemek feltőkésítésére – e hármat nevesítette.

A műsor végén szóba került a Lánchíd. Orbán nem rossz szándékot, szerencsétlenkedést lát Karácsony Gergelyéknél, lévén, sok az elméleti, kevés a gyakorlati szakember. Azt pedig szánalmasnak tartja, hogy Budapest pénzhiányra hivatkozik, hiszen „tele vannak pénzzel, csak értelemesen kellene felhasználni.” Orbán szurkol mindenesetre Karácsonynak, hogy ez sikerüljön.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: