Otthon / Egyéb / Kitüntetik Müller Cecíliát, mert kedveli az ország – 24.hu

Kitüntetik Müller Cecíliát, mert kedveli az ország – 24.hu

Szent Adalbert-díjat kap az országos tiszti főorvos a Keresztény Értelmiségiek Szövetségétől.

Magyar Nemzet szerint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnöksége ellenszavazat nélkül döntött. Müller Cecília az elismerést csütörtökön veszi át. A díjat a veszélyhelyzet elrendelése után végzett munkájáért, azért ítélték az országos tisztifőorvosnak, mert

márciustól kezdve úgy vette fel a hirtelen rá szakadt közszereplés sebességét, mintha ezer éve, nap mint nap ezt csinálta volna, és többek között ezért egy ország kedvelte meg.

Úgy tapasztalták, hogy az országos tisztifőorvos olyan keresztény, aki mindig mosolyog, akkor is, amikor komoly. Az indoklás szerint a dőreségek, aljasságok, ocsmányságok ellenére

a szeme sem rebbent, csak tette a dolgát rendületlenül, és beszélt a gyógyulásról a betegnek, a védekezésről az egészségesnek, az unokáról a nagymamának, a szülőkről és a nagyszülőkről a gyerekeknek, a kisbabákról a fiataloknak. Az életről magáról, a kézmosástól a szent házasságig, a születéstől a meghalásig.

A KÉSZ szerint mindig Istenről beszélt, de csak ritkán, szinte  „véletlenül” ejtette ki a nevét. Azt írták, Müller Cecília nem tesz látható csodát, de megigéz, eléri, hogy rádöbbenjünk: őt nem lehet nem szeretni.

A tájékoztatók alatt mindenkivel elhitette, hogy éppen hozzá beszél, szavahihetően, közvetlenül, érthetően, egyszerűen, magyarul, köznapi dolgokról.

Méltatásában kiemelték, hogy hívő keresztényként nemcsak gyakorolja a hitét, hanem másokat is segít az út megtalálásában, szülei pedig a KÉSZ alapító tagjai Tolnán. A Szent Adalbert-díjat először 2011-ben adták át Járóka Lívia európai parlamenti képviselőnek. Azóta mások mellett Lezsák Sándor, a parlament alelnöke, Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom is megkapta az elismerést.

Kásler Miklós megajándékozta Müller Cecíliát

Az EMMI minisztere elmondta, hogy Magyarország helytállt a koronavírus-járvány jelentette próbatételben.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán
 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

A polgármester is tüntetett Siófokon a meteorológiai állomás mellé engedélyezett ötemeletes társasház megépítése ellen

A siófoki meteorológiai állomást féltve tartottak közös sajtótájékoztatót politikusok és civilek pénteken a Balaton-parti városban, …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: