Otthon / Egészségügy / “Egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka”

“Egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka”

A járvány idején a házi gyermekorvosok közel fele nem praktizálhatott, mert 65 év feletti korával a veszélyeztetett kategóriába tartozott – írja a Népszava. A lap szerint ez a pár hónapos kiesés néhány év múlva napi valósággá válhat, jelenleg négyszáznál is több tartósan betöltetlen alapellátó körzet van az országban.

„Nem volt könnyű az utóbbi néhány hónap. Azok a problémák, amiket évek óta szajkózunk, most villámgyorsan mindenki számára világossá váltak, hiszen egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka”

– ezt Póta György fejtegette egy háttérbeszélgetésen. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke a gyermekorvosi ellátás járványhelyzetben látott működésére utalt.

Akadtak olyan körzetek, ahol nem maradt orvos, de az is előfordult, hogy a korábbi öt-hat szakember helyett egy maradt. A helyzet jelenleg javulást mutat, de kérdés, hogy mi lesz, ha ősszel jön a koronavírus második hulláma.

Hosszútávú problémák is adódhatnak, a HGYE becslése szerint öt-tíz éven belül megugrik a pályát koruk miatt elhagyó orvosok száma, a fiataloknak pedig nem túl vonzó ez a terület.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ez durva: nagyon kiakadtak a helyiek Ördög Nóráék balatoni kisboltjára, nyílt levélben tiltakoznak – hellovidek.hu

Mindig csúcsforgalom van a boltban, de nem ezzel van a problémájuk: legtöbben autóval érkeznek, amire …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: