Otthon / Egészségügy / Bezárni a strandokat, maszkot hordani, tesztelni – javasolja az immunbiológiai intézet igazgatója

Bezárni a strandokat, maszkot hordani, tesztelni – javasolja az immunbiológiai intézet igazgatója

„Most népszerűtlen dolgot fogok mondani: nem kéne nyitva tartani” a strandokat, nyilatkozta Falus András immonológus szakértő, Széchenyi-díjas tudós, a Semmelweis Egyetem Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója az Inforádiónak.

Falus ugyanis veszélyesnek látja az uszodákat – tehát nem a nyílt vizeket, mondjuk a Balatont vagy a Tisza tavat – a koronavírus terjedése szempontjából. „Az éttermek is zsúfoltak, nagyon kevés helyen tartják meg a maszk használatát” – tette hozzá. Szerinte a zárt helyeken és mindenhol, ahol néhány méteren belül több ember tartózkodik, maszkot kellene hordani.

Falus András

Ahogy a járvány elején, most is figyelmeztetett arra, hogy fontos lenne sokat tesztelni. „Sajnos nem nyilvános, nem kommunikálják a hivatalos szervek”, hogy a napi új fertőzésszámok mögött mennyi elvégzett teszt van, ahogy a gócpontokat sem látni.

Azt mondta, „ha valóban annyi az új fertőzött, amennyi egy ilyen összesített számban megjelenik, mi még nem vagyunk olyan nagy veszélyben”, de nem valami biztonságos, hogy ennyi súlyosan fertőzött ország szomszédságában vagyunk. (Romániában például ezerhez közelít a napi új fertőzöttek száma.)

Falus támogatja a beutazások szigorítását, de szerinte nem teljesen érthető, hogy az Egyesült Államok miért került például sárga, vagyis kevésbé súlyosan fertőzött kategóriába.

Forrás: 444.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: