Otthon / Friss hírek / A vírushelyzetben a kormánynak 100 milliós értékben új járművekre is futotta

A vírushelyzetben a kormánynak 100 milliós értékben új járművekre is futotta

Szilágyi György jobbikos képviselő írásbeli kérdésen keresztül érdeklődött Orbán Viktor miniszterelnöknél, hogy az egyes szaktárcák és háttérintézményeik milyen anyagi terheket vállaltak a koronavírus idején, ugyanis a vírus okozta helyzet ellenére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. százmilliós nagyságrendben szerzett be gépjárműveket, de említhetnénk akár az államtitkári tiszteletdíjak emelkedését is.

A kormány többször hangsúlyozta “a koronavírus és a gazdasági hatásai elleni harcra” felállított alap kapcsán, hogy a “közös teherviselésben hisznek”. Szilágyi György mégis kifogásolta, hogy ha ez így van, akkor a NIF Zrt.-nél hogy volt forrás arra, hogy 101,3 millió forint értékben gépjárműveket vásároljanak, vagy miből telt májusban az államtitkárok fizetésének 35 százalékos növelésére, ami így bruttó 1,75 millió forintra ugrott az év elejéig visszamenőleg kifizetve.

Banai Péter Benő pénzügyminiszteri államtitkár válaszában tételszerűen kitér a Gazdaságvédelmi Alap kiadásaira átcsoportosított, illetve a Járvány Elleni Védekezési Alap kiadásaira előirányzott összegre. A jobbikos képviselő abban reménykedik, hogy a járvány elmúltával ennek a tételes elszámolására is sor kerülhet, mert egyelőre a NER-közeli üzletemberek és családtagok kivételével mindenkit érzékenyen érint a koronavírus okozta helyzet.

A Varga Mihály nevében kiadott teljes választ lejjebb olvashatja el:

szilágyi györgy

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: