A koreai beruházások a legmagasabb technológiai színvonalat hozzák, komoly kutatás-fejlesztési eredményeken alapulnak és magas hozzáadott értékükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása gyorsan menjen végbe – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a dél-koreai Samyang Biopharm magyarországi beruházásának bejelentésén.
Szijjártó Péter közlése szerint a Samyang Biopharm 8,6 milliárd forintos beruházással orvosi eszközöket gyártó üzemet hoz létre Gödöllőn, amely első körben 55 munkahelyet teremt, ehhez a kormány 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Egyébként Szijjártó Péter már tegnap nagyon elégedett volt. A külügyér Szöulban arról tudosította az MTI-t, hogy több százmillió eurónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Koreából.
S hogy mi erre a magyarázat?
“Ezek a koreai vállalatok kifejezetten elégedettek a magyarországi körülményekkel, kifejezetten nagyra becsülik a politikai stabilitást, a magyar emberek munkaszeretetét, hozzáértését és szorgalmát, és kifejezetten nagyra becsülik Európa legalacsonyabb adóit, köztük Európa legalacsonyabb társasági adóját”
– fogalmazta meg Szijjártó Péter.
“Nekem mindegy, hogy egy cég Nyugatról vagy Keletről jön, ha megfizeti a magyar melóst, és a profitot nem viszi ki egy az egyben az országból”
– reagált erre Jakab Péter.
A Jobbik elnöke hangsúlyozta, a kormány multibarát politikája egyiket sem várja el, helyette rugalmas munka törvénykönyvét, alacsony béreket, adókedvezményeket biztosít azoknak a cégeknek, amik aztán a nyereségüket szinte teljes egészében kiviszik az országból.
Az Audi például a milliárdos állami támogatás ellenére a profit 90 százalékát ki is viszi az országból – tette hozzá.
“A magyar kis- és középvállalkozások ellenben itt fektetnek be, és itt próbálnak túlélni akkor is, ha válság jön. Ha erős gazdaságot akarunk, akkor rájuk kell építeni”
– szögezte le az Alfahírnek Jakab Péter.