Otthon / Egészségügy / Nem az állami fizeti augusztustól az utazók koronavírus-tesztjét – hvg.hu

Nem az állami fizeti augusztustól az utazók koronavírus-tesztjét – hvg.hu

Az új szabályozás részletei még nem világosak, egyelőre azt is csak sejteni lehet, hogy hol és mennyiért végzik majd a tesztelést.

Koronavírus-világjárvány
A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.

Augusztus 1-től már nem az állam fizeti a járványügyi szempontból kockázatos – azaz sárga vagy piros kategóriába sorolt – országból Magyarországra visszaérkezők vizsgálatának költségét, hanem maguk az utasok. Az átállás várhatóan nem lesz zökkenőmentes, ugyanis számos részlet még mindig tisztázatlan – írta meg a Népszava. A lap idézett egy háziorvost, aki arról beszélt, noha előírták számára, hogy tájékoztassa a betegeit arról, hol végeztetheti el a vizsgálatot, arról részleteket ő maga sem tud.

Ami biztos, hogy a háziorvos kizárólag az olyan páciensek számára rendelhet állami költségen PCR-vizsgálatot, akiknél felvetődik a koronavírus-fertőzés gyanúja. Egy másik tiszti főorvosi körlevél – ami viszont a háziorvosokhoz nem jutott el – a múlt hét keddtől kéri az állami egészségügyi intézményeket, hogy ha szakmailag megfelelnek a feladatra, jelentkezzenek az utazáshoz kötött mintavételek elvégzésére. Ez alapján  a vizsgálat árát az egyes intézmények maguk határozhatják meg.

Az állami laborokkal kapcsolatban állók 32-38 ezer forintot kérnének a hazatérőktől a Népszava értesülései szerint, míg azok, amelyek a tesztelést a piacon vásárolják meg, kiszámlázhatnak 40-50 ezret is. PCR-tesztelést piaci szereplők jelenleg 32-39 ezer forint körüli áron végeznek a lap szerint.

Az is tisztázatlan, hogy a karanténra kötelezettektől hol – a lakásukon vagy egészségügyi intézményben – kell majd mintát venni.

Az sem világos, hogy ha egy együtt nyaraló családból valaki szabadulna a karanténból, akkor ehhez elég csak nála elvégezni a tesztet vagy mindenki másnál is kell.

Karanténkötelezettség nélkül azok léphetnek be az országba, akik bemutatnak kettő, a belépés előtt legfeljebb öt nappal, 48 óra különbséggel elkészült PCR-tesztet, de szabadon mozoghatnak akkor is, ha igazolni tudják, hogy fél éven belül túljutottak a fertőzésen. A tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldieket a Kútvölgyi kórházba viszik karanténba. A piros vagy sárga besorolású országból, vagy ilyenen keresztül (nem tranzitutasként) érkezők két hét otthoni karanténba kerülnek, amit a sárga országok esetében 1, a pirosaknál 2 negatív PCR-teszttel hagyhatnak el.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: