Otthon / Dél-somogyi hírek / Jött és rombolt a villámáradat – magyarhang.org

Jött és rombolt a villámáradat – magyarhang.org

Saját ellenségemnek sem kívánom, hogy megtapasztalja, milyen félelmetes az elemekkel küzdeni – mondja a magyar Hangnak Tóth Lucia, a Zala megyei Kisrécse polgármestere annak kapcsán, hogy múlt hétvégén településüket elöntötte a víz. Amely – a falu első emberének elmondása alapján – ráadásul igencsak hideg volt, és nem is éppen Balaton-tisztaságú.

Tóth Lucia információi két forrásból származnak: egyrészt reggeltől délutánig maga is homokzsákokat pakolt, másrészt a kisrécsei csapokból este is sárgás víz folyt. Igaz, ez a probléma másnap reggelre megoldódott. A víz egyébként amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a faluból. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne hagyott volna nyomokat maga után. Az út alól például úgy kimosta a földet és a kavicsot, hogy a polgármester szerint az arra járó betehette a „szinte a levegőben lógó aszfalt alá a kezét is akár”. Egy családot ki kellett telepíteni, nekik jelenleg segélyt biztosít az önkormányzat, bútoraikat és terményeiket ugyanis teljesen tönkretette az árvíz.

A fűszerpaprikája és a napraforgója a somogyi Babócsán is tönkrement több gazdálkodónak, de mivel a település védmű mögött helyezkedik el, így Jáger Gábor polgármester szerint hét család menekült meg, nem kellett elhagyniuk az otthonukat a medréből kilépő, tetőzési rekordot döntő Rinya-patak elől. (2010-ben volt a korábbi legmagasabb vízállás, ez akkor 258 centimétert jelentett, most vasárnap viszont 344 centiméteren állt meg.) Az udvarukat mindenesetre így is elöntötte a víz. A település focipályáján még azonban még mindig áll, és Jáger úgy véli, „sajnos nagyon lassan apad, egy centimétert naponta”. A településre vezető hidat is lezárták, mintegy harminc centis apadás után nyitnák újra.

Viszont Babócsán nem lépett fel az a probléma, ami például Nagyatádon, Lábodon és Ötvöskónyiban. Ott ugyanis a vízmű elöntése miatt csak forralás után fogyasztható az ivóvíz.

A hétvégi villámáradat a lezúduló mintegy 150–200 milliméter esővel a legnagyobb károkat Zala és Somogy megye déli részén okozta, a biztosítótársaságok úgy becsülik, összesen körülbelül félmilliárd forint értékben. Zalában összesen 300, Somogyban 63 embert kellett kitelepíteni, mindkét megyében több település megközelíthetetlenné vált az árvíz miatt, utakat kellett lezárni, a 68-as út egyik hídjából le is tört egy nagy darab, súlyos károk keletkeztek a vasúti töltésekben is.

Több polgármester is jelezte, hogy ugyan településüket már többször is elöntötte a víz, de a mostanihoz hasonlót még sosem láttak. Kanász János, a zalai Surd független vezetője ennek kapcsán azt mondta a megyei hírlapnak, hogy a kiáradt patak medrét „a kezelő nem takarítja, így aztán feltelik növényzettel, hordalékkal és nem képes elvezetni a villámáradatot. Hiába levelezünk az illetékesekkel évek óta, semmi sem történik”. A település futballpályáján a víz a kapuk tetejéig ért, pincékbe is betört, valamint elsodorta a szétosztásra váró szociális tűzifakupacot is.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: