Otthon / Egyéb / Vágják a centit a hazai fesztiválszervezők, na de dönt-e ma a kormány?

Vágják a centit a hazai fesztiválszervezők, na de dönt-e ma a kormány?

Számtalanszor jelentették már be, hogy majd bejelentenek valamit, és eddig csak arról döntöttek, hogy majd döntenek. De hátha kivételesen igazat szólt Gulyás Gergely a július 29-i dátummal.

Július 12-én csurrant-cseppent először az akkor még kérdőjeles augusztus 20-ról az ostobának nézett állampolgárnak némi információfoszlány. Gulyás Gergely közölte: valószínűleg 15-én döntenek róla, akárcsak az 500 fő feletti rendezvényekről. A tűzijátékot offolták, a rendezvények mellett viszont továbbra is kérdőjel maradt.

Aztán jött az új hét, és kaptunk egy Palkovicsot Lászlót is. A kormány korábbi döntése szerint augusztus 15-ig ugye nem lehet tartani 500 fősnél nagyobb rendezvényeket, az innovációs és technológiai miniszter pedig a Világgazdaságnak adott interjújában arról beszélt, várhatóan nem is lazítanak tovább. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy nem kapnak zöld utat az 500 főnél nagyobb rendezvények, sőt, olyanokat is megtilthatnak, amelyeket már újból engedélyeztek.

Tehát, Magyarországon bár kiváló a vírushelyzet és a védekezés, azért annyira mégse kiváló. Persze, valami szórakozása hagy legyen már a kormánynak is, még nem közölnek hivatalosan semmit, jó figyelni az ostobának tekintett állampolgárok bizonytalanságát. Na, meg jó buli annak a több tíz, vagy százezer ember megélhetésével kapcsolatban információkat „belengetni”, akiknek a rendezvények megtartása jelentené a bevételt. Az ezekre jegyet váltó tízezrek pedig szintén hagy találgassanak még néhány napig, hogy telik majd a nyár. Addig is elütik valamivel az időt.

Azt hittük ezzel Palkovics elviszi a showt, de akkor még nem tudtuk, hogy Gulyás Gergely simán übereli bullshitben az innovációs és technológiai minisztert. A közröhej tárgya mindenki számára ismert: A kancelláriaminiszter az alkohollal magyarázta, miért lehetett futballmeccseket rendezni, miközben a koncerteket és minden más, 500 fő feletti rendezvényt betiltott a kormány.

Ennek már két hete, de azóta se kerültünk közelebb a megoldáshoz, a hivatalos járványügyi adatok ugyanis nem indokolnák, hogy a korlátozás továbbra is fennmaradjon, főleg a sokat emlegetett futballmeccsek tükrében. Hétfőn azonban megint kaptunk némi infófoszlányt, hogy legyen kedvünk találgatni: Kásler Miklós Miniszteri percek nevű fenomenális egóprojektjének 11. részében már előre igyekezett megmagyarázni, miért nem fogja jó eséllyel augusztus 15. után sem engedélyezni az 500 főnél nagyobb rendezvényeket a kormány.

Ja, s volt közben még egy kis kormányzati csepegtetés a HVG-nek, amit aztán az Emmi meg is cáfolt. Illetve csak egy részét. Hagy szórakozzon a magyar! Vagy legalább a fideszes prominensek rajtuk.

Okosabbak tehát nem lettünk, ahogy a hazai fesztiválszervezők sem, a Facebook-bejegyzések alapján ugyanis őket a kutya nem kereste meg, és pont annyira vannak képben, mint az átlag állampolgár. Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a STRAND Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton társalapítója, a Sziget Zrt és a VOLT Produkció társtulajdonosa, az Akvárium Klub társtulajdonosa, a Music Hungary Szövetség alelnöke mindezt egy hosszú cikkben fejtette ki kedden.

Nincs olyan nap, hogy legalább 4-5 izgatott fesztiválszervezővel, fellépővel, klubossal, vagy akár politikaközeli emberrel ne váltanánk néhány szót a várható jövőről. Minden beszélgetés úgy indul: “Szerinted mi lesz a döntés 29-én?” Babonás vagyok, ezért erre a kérdésre igyekszem a legjobb tudásom szerint válaszolni: széttárom a karom és nem találgatok – írja a koncert.hu-n.

Lobenwin említi a szakma nehéz helyzetét is, mint mondja, ha egy zenész/zenekar nem tud színpadra állni, annak számtalan vonzata van – amik nem csak a művészeket érintik.

Ne gondoljuk normálisnak, ha egy sikeres popsztár fél-egy évig (vagy ki tudja meddig) nem számíthat semmilyen bevételre. Még akkor sem normális ez, ha a sikeres popsztárnak vannak felélhető tartalékai. Nem lehet valid mondás, hogy „menjen el pizzafutárnak”, aki a saját szakmájában nem dolgozhat. Ezek a megjegyzések csak felesleges hangulatkeltésre jók – legyen szó zenészről, színészről vagy akár focistáról – fogalmaz.

És hogy túlélik-e például a klubok a válságot? Lobenwein Norbert szerint mire véget ér a járvány, a klubok fele bezárhat.

A stáb egy része elhelyezkedik valahol máshol, nem lesz, aki újra elindítsa a korábban döcögősen, de legalább működő kulturális életet. Nem kérdés, hogy most kell utánuk nyúlni. Addig, amíg lehet. Annak meghatározása, hogy kit kell megmenteni, vagyis ki számít működő klubnak, ugyancsak nem rakétatudomány: elég megnézni az Artisjus felé kötelezően lejelentett adatokat – írja a fesztiválszervező.

És mi van a fesztiválokkal? Lobenwein Norbert úgy véli, elmaradásuk rövid- és hosszútávú gondok egész sorát vonja és továbbiakat vonhatja maga után. Már csak azért is, mert ma már Orfűtől Debrecenig, Velencétől Veszprémig, Soprontól Zamárdiig a régió legnagyobb ünnepeiként jegyzik a Fishinget, a Campust, az EFOTT-ot, az Utcazenét vagy éppen a VOLT-ot és a Strandot/Soundot.

Ezek az ünnepek a Magyar Fesztiválszövetség adatai szerint évente 80 milliárd forinttal járulnak hozzá a hazai GDP-hez, de az óvatosabb becslések is több tízmilliárdot mutatnak. Az ágazat összes szereplője (fesztivál- és koncertszervezők, előadók) egyetért abban, hogy a 27%-os koncertjegy- és a fesztiválokra vonatkozó 18%-os áfa csökkentése jelentene valódi levegővételt. Jócskán segítene a legtöbb országgal szembeni versenyhátrányon, és biztosíthatná a tervezhetőbb jövőt – írja Lobenwein.

Egyelőre egy dolog biztos: nem csak a szakma, a közönség is nagyon várja már, hogy végre döntés szülessen.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: