Otthon / Friss hírek / 398 ezer forintos átlagfizetést mért a KSH – hvg.hu

398 ezer forintos átlagfizetést mért a KSH – hvg.hu

9,4 százalékkal nőttek a keresetek májusban – persze ehhez hozzá kell tenni azt, hogy a legkisebb cégek dolgozói és a részmunkaidőre küldött emberek fizetése nem számít ide.

398 800 forint volt a bruttó átlagkereset idén májusban, ami 9,4 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi adat, de 1400 forintos csökkenés áprilishoz képest – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. A nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 265 200, a kedvezményekkel együtt számolva 274 500 forint volt, ez szintén 9,4 százalékos növekedés.

A kereseti adatoknál rendes körülmények között is érdemes hozzátenni, hogy a módszertan miatt nem látszik minden magyar fizetése, de a járvány alatti válságban torzíthat is a módszertan.

A KSH ugyanis csak az 5 főnél nagyobb cégek (valamint a költségvetési szféra intézményei és a legnagyobb nonprofit szervezetek) teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottjainak fizetését számítja ide. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb vállalkozások nem kerülnek be a kereseti statisztikába, pedig jellemzően ott alacsonyabbak a fizetések. Az pedig, hogy csak a teljes állásban foglalkoztatottak számítanak, azt is jelenti, hogy mindazok kihullottak a statisztikából, akiket a válság miatt részmunkaidőre küldött a munkahelyük.

2020 első öt hónapját összesítve a bruttó átlagkereset 390 ezer forint volt, a kedvezményekkel számolt nettó átlagkereset pedig 268 000 forint, ez 8,8, valamint 9,1 százalékos növekedést jelent.

A nemek közötti különbség alig csökkent: a férfiak átlagos bruttó keresete 426 100, a nőké 354 500 forint volt.

A versenyszférában dolgozók nettó átlagkeresete 270 ezer, a költségvetési szféra alkalmazottjaié 257 ezer forint volt. A nonprofit cégek dolgozói átlagosan 237 ezer forintot vihettek haza. A közmunkásoknak pedig 54 600 forintból kellene kijönniük valahogy havonta.

A legjobban a pénzügyi és biztosítási ágazatban dolgozók kerestek, az ő átlagkeresetük 721 300 forint. A legrosszabb a szálláshely-szolgálatásban és vendéglátásban dolgozók fizetése, 247 800 forint – és akkor még szerencsésnek is mondhatják magukat azok, akik abból a szektorból az év első öt hónapjában végig teljes állásban voltak.

Mivel a vizsgált időszakban 3,5 százalékos volt az infláció, a reálkereset idén eddig 5,1 százalékkal nőtt 2019 első öt hónapjához képest.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

TASZ: nem jogsértő a maszkviselés kötelezővé tétele

Egyre többen keresik a TASZ jogsegélyszolgálatát, mert jogsértőnek tartják, hogy bizonyoson helyszíneken maszkviselésre kötelezik az …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: