Otthon / Egészségügy / Adományokból vásároltak egy PCR-készüléket, most 40 ezer forintot kérnek egy vizsgálatért

Adományokból vásároltak egy PCR-készüléket, most 40 ezer forintot kérnek egy vizsgálatért

Mint ismert, augusztus elsejétől a különböző besorolású országokból (sárga vagy piros) hazaérkező magyarok augusztus elsejétől kötelesek karanténba vonulni és annak elhagyása előtt koronavírus-tesztet csináltatni (piros országból érkezők kettő, a sárga országból érkezők 1 negatív tesztet).

A tesztek ára 30 és 45 ezer forint között mozog és egy 4-5 tagú családnak, óriási kiadás lehet, ha esetleg egy külföldi nyaralásból térne haza.

Augusztus egyig bezárólag az állam ennek a tesztnek a költségeit térítésmentesen magára vállalta, ehhez képest augusztus elsejétől már nem finanszírozza ezt.

Ezt most Ön fizeti: a korábbi vizitdíj százszorosába kerül egy darab koronavírus teszt

Pénteken a kormányzati koronavírus portálon végre konkrét információkkal szolgáltak arról, hogy mit kell tenni azoknak, akik külföldről térnek vissza hazánkba. Nem igazán siették el a dolgot, hiszen az új szabályozás augusztus 1-től lesz érvényben, így mostantól figyelni kell mely országok zöld, sárga és piros jelzésűek.

Berettyóújfaluban sem lesz ez másképp, ám ott még érdekesebb helyzet alakult, ugyanis felhívást tett közzé a városban található, Gróf Tisza István Kórház arról, hogy szeretnének olyan készüléket vásárolni, amellyel Covid-19 PCR teszteket végeznek majd helyben.

Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke saját közösségi oldalán arról írt, hogy ez közadományokból meg is valósult, azonban a kórház arra hivatkozva, hogy nincs akkreditált PCR-laboratórium a kórházban, ezért leszerződtek egy céggel, aki rendelkezik ilyen laborral.

Azonban ennek az lett az ára, hogy az adományokból vásárolt készülékekkel 40 ezer forintért végzik el a koronavírus-teszteket augusztus elsejétől.

.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: