Szigliget másfél hete lemondott polgármestere a település honlapján tett közzé közleményt, melyben először nyilatkozott a körülményekről. A szűkszavú közleményben arra kéri az ellenzéket, ne használják az esetet politikai csatározásokra, a sajtó képviselőit pedig arra, ne bocsátkozzanak találgatásokba.
Balassa Balázs azt azonban megjegyzi,
a képviselő-testület egyhangúlag döntött a „felállás” mellett,
amivel fel szeretnék hívni a közvélemény figyelmét a veszélyekre. Ezzel kapcsolatban azt írja,
bizonyos vállalkozókkal, befektetőkkel szemben úgy érezzük védtelenek vagyunk. Úgy látjuk ezeket a folyamatokat településvezetőként már nem tudjuk megállítani.