Interjút adott Navracsics Tibor a Népszavának: az egykori miniszterelnök-helyettes és miniszter, valamint uniós biztos jelenleg már csak a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa programsorozatért felelős kormánybiztosként dolgozhat, lényegében olyan kegyvesztett politikussá vált, akit Orbán Viktor nem akar elengedni, de nem is akar fontos helyen tartani.
Mindez nem véletlen ha azt nézzük, Navracsics többször is kritikát fogalmazott meg a kormány, vagy a Fidesz egyes jelenségeivel szemben, ami nem jellemző a tekintélyelvű kormánypárti közösségre.
A Népszavának adott interjúban Navracsics úgy fogalmazott,
„Nem én távolodtam el a Fidesz hatalmi centrumától, hanem a párt tolódott tőlem jelentősen jobbra. Az 1998-2002, de még a 2010-2014-es Fidesz is inkább jobbközép pozícióban volt – nemcsak a párt, a szavazói is.”
Mint mondta, Orbán Viktor nem indokolta meg neki, hogy miért nem újrázhatott az uniós biztosi poszttért, de egyébként máig beszélő viszonyban vannak.
Kitért arra is, hogy a Fidesz populista jobbratolódása és primitív üzenetekkel való operálása –megannyi elemző észrevételéhez hasonlóan- azt a kockázatot rejti, hogy a konzervatív jobboldali szavazók kiábrándulnak Orbán Viktor pártjából.
„Egy tömegdemokráciában minden párt, amely kormányzásra tör, folyamatosan keresi azokat a szavazórétegeket, akik révén hatalomra juthat. A Fideszben sokáig arra kellett ügyelni, hogy a jobboldalon lévők ne forduljanak a párt ellen. Most már inkább az a veszély, hogy a jobbközép szavazók elpártolnak a Fidesztől. Jeleznie kéne a párt immunrendszerének – s ez jelölhetné ki a határt is – , hogy középen szavazókat veszít, ezért gesztusokat kell tenni. Ezek a gesztusok most hiányoznak.”
– mondta, hozzátéve, hogy országgyűlési és önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel beszélve is látja, hogy ők is érzik ezt a problémát, és azt is, hogy tenni kellene valamit. Majd egyetemesen értelmezve kijelentette az is, szerinte Magyarországon nagy hagyománya van annak, hogy hatalomba kerülve megtoroljuk a korábbi sérelmeinket, sőt még egy kicsit nagyobbat is ütünk, mint amekkorát ellenzékben kaptunk.