Idős nyugdíjas pénzét próbálta kicsalni egy pimasz hazugsággal a csaló, azonban a nő gyanút fogott, s végül rendőrkézre juttatta az egyik bűnözőt.
Civil ruhás nyomozók mentek ki augusztus elsején Csepel-Királyerdő utcáira, mivel egy családi ház idős lakóját tartotta szóval telefonon egy csaló, aki úgy próbálta megszerezni a 71 éves nő pénzét, hogy önmagát az asszony fiának adta ki.
A rendőröket a nő fia értesítette. A bejelentés során elmondta, hogy édesanyját a vezetékes telefonján hívta egy ismeretlen férfi, aki síró hangon szólalt meg, s magát a fiának kiadva azt hazudta a nőnek, hogy bajba került, megverték, s ezért segítségre van szüksége. A nő azonnal tudta, hogy valójában nem a fia hívta, így miközben vonalban maradt a csalóval, értesítette a valódi fiát, aki felvette a kapcsolatot a rendőrökkel. Közben a csaló, nem sejtve, hogy a rendőrségnek szóltak, arra próbálta rávenni a nőt, hogy szedjen össze 1,5 millió forintot, majd azt a lakása előtt adja át egy futárnak.
A nő szóval tartotta a telefonálót, miközben a csepeli rendőrök és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai több civil egységgel elfoglalták a környező utcákat, az akciót irányító készenléti csoportvezető pedig felment a nő lakására, s a beszélgetést hallgatva koordinálta a házhoz érkező futár elfogását.
Hamarosan meg is érkezett a házhoz egy taxi, melyből egy telefonáló férfi szállt ki, aki egyenesen a ház előtt várakozó nőhöz sietett – ekkor fogták el őt a rendőrök.
A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a negyvenkét éves K. Tihamért csalás bűntett kísérlete miatt, s őrizetbe vétele miatt előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság augusztus negyedikén el is rendelt.
Jelenleg a rendőrök a férfi két, egyelőre ismeretlen társát keresik.