És a jazidi menekültek hazatérését is támogatja.
Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a héten az Iszlám Állam által a jazidiak ellen végrehajtott népirtás emléknapja alkalmából a Free Yezidi Foundation által szervezett online konferencián vett részt. Ezáltal kiderült, hogy a magyar kormány szolidaritása nem csak szavakban, hanem tettekben mutatkozik meg az iraki jazidi közösség irányába, “lehetővé téve a népirtást szenvedett közösség tagjainak szülőföldön való megmaradását, vagy az oda való visszatérését”.
Az államtitkár hangsúlyozta: a Hungary Helps Pogram részeként nyújtott magyar segítség az emberi élet védelme mellett a háború sújtotta helyi gazdaság újraindítására is kiterjed, így alapozva meg a közösség tagjainak szülőföldön való megmaradását vagy hazatérését.
Azbej Tristanbeszámolt arról is, hogy ugyancsak magyar támogatásból valósul meg egy, a dzsihadista fegyveresek által megerőszakolt és szexrabszolgának elhurcolt jazidi nők társadalmi reintegrációját elősegítő központ is.
Bár itthon egyébként 376 ezer munkanélkülit regiszráltak júniusban, a világ számos egyén pontjára küldtünk támogatásokat. Júliusban pl. 1 millió dollárt adtunk jeruzsálemi iskoláknak.
Azért amikor “Magyarország komoly kihívásokkal nézett szembe”, a magyar kormány akkor is nyújtott segítő kezet, május elején
50 millió dolláros magyar-kirgiz befektetési alapot hoztak létre. Majd adtunk nekik lélegeztetőgépeket is a keleti nyitás jegyében.
Szóval, kizárólag a hazai munkavállalókra nem szeretne költeni a kormány.
De legalább az elmúlt 3 évben Orbánék 11,2 milliárd forintot adományoztak a világ különböző pontjain “keresztények megsegítésére”. De ne felejtsük el azt sem, hogy Ugandába, a Zöld-Foki-szigetekre, Panamába, Szíriába és Mexikóba is küldtünk már milliárdokat. De építettünk kórházat Vietnamban, finanszíroztunk hármat Szíriában, és felhúzunk egyet Kenyában is.
Ja, s Orbán sietve közölte szerdán Bejrútban történt tragikus robbanás kapcsán a libanoni miniszterelnökkel, hogy
Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak ebben a nehéz időszakban. Aztán meg is történt a segítségnyújtás: Egymillió eurós humanitárius segélyt küldünk a katasztrófa-sújtotta országnak.
Az Állami Számvevőszék elnöke viszont már segített a magyar családokon: elmondta nekik, hogy tanuljanak meg spórolni.