Daily Archives: 2020-08-13

Bíró László lesz az ellenzéki közös jelölt a borsodi időközi választáson – megállapodtak a pártok

“Az ellenzéki pártok, meghallva a választóik akaratát, a mai napon megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre. Már az első találkozón a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy …

Tovább...

Repülőtérrel gazdagodik államunk: ezúttal a Balatonhoz közelivel

Mint ahogyan már korábban beszámoltunk róla, a hévízi légikikötő folyamatosan veszteséget termelt, most azonban új fejezetet tudhat magáénak a repülőtér, ugyanis a Hévíz Város Önkormányzatának tulajdonában álló Hévíz-Balaton Airport Kft. 90 százalékát megvásárolja az állam 114 millió forintért. A Magyar Közlöny szerdai határozata szerint a vételárat egy meg nem nevezett független vagyonértékelő határozta meg. …

Tovább...

Péterfalvi Attila: Ez nem Facebook-törvény – 444.hu

Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének 9 éves megbízatása 2021 elején lejár. Hogy elvállalna-e egy újabb megbízatást (a NAIH elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki), arról nem akart beszélni, de erről egyelőre a médiában is kevés szó esik. Helyette mindenki arról beszél, hogy …

Tovább...

Nem mer egyértelműen állást foglalni a Fidesz a Belarusz eseményekkel kapcsolatban

Miközben Európa országai, miniszterelnökök államfők, ellenzéki és kormánypárti képviselők, valamint az EU politikusai – köztük a magyar kormány által delegált Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos is – felháborodottan ítélik el a belorusz választási eredményt és a Fehéroroszországban egyre terjedő állami rendőrterrort, a magyar kormány hallgat.  Legutóbb Az Európai Néppárt …

Tovább...

„Ha este fél kilenctől reggel ötig leesik bő félévnyi csapadék, azzal mit lehet tenni?” – magyarhang.org

Villámáradat zúdult le Somogy és Zala megyére július végén. Hogy élték meg a helyiek a történteket és mit gondolnak a pusztításról? Riportban jártunk utána. (…) – Csak jött vég nélkül az ár, és közben egyre csak esett, mi pedig pizsamában, papucsban, aztán később már papucs nélkül, mezítláb próbáltuk menteni, ami menthető. …

Tovább...

Gyomrában hozta be a drogot Magyarországra egy afrikai férfi

Közel egy kilogramm, kábítószert tartalmazó kapszulát nyelt le egy nigériai férfi, hogy azt Magyarországra csempészhesse, a vámtisztek lefülelték, az ügyészség letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta. Az Ügyészség honlapja szerint egy 45 éves nigériai állampolgár férfi 2020. július 18-án a kora délutáni órákban Spanyolországból, repülővel érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A férfi a …

Tovább...

A vártnál nagyobb lehet a magyar gazdaság visszaesése

Mind az előző évhez, mind a január–márciusi időszakhoz képest két számjegyű mértékben zsugorodhatott a bruttó hazai termék – írja a Világgazdaság piaci szakértőkre hivatkozva.  Az elemzők szerint idén 4,3 százalékkal maradhat el a GDP a 2019-estől – hasonló mértékű gazdasági krízisre a 2008–2009-es válság óta nem volt példa –, jövőre 4,5 százalékos …

Tovább...

Az EU-nak köszönhető, hogy egyelőre marad ingyenes strand a Balatonon – hvg.hu

A kormány nemigen hagy beleszólást az önkormányzatoknak az építkezések engedélyezésére vagy tiltására, a helyieket pláne nem kérdezi meg senki, de van, aki bízik abban, hogy megállítható a Balaton elvétele. Elképesztő méreteket öltött a még megmaradt, bárki számára hozzáférhető part menti területek beépítése a tó minden településén – mondja Badzsó Angéla, …

Tovább...

Hány ellenzéki lista legyen, milyen a jó miniszterelnök-jelölt, és miért félrevezető az önkormányzati választás?

Jakab Péter pártelnök Facebook-bejegyzése üzenet volt a választóknak és az ellenzéki pártoknak. Bár továbbra is nyitva hagyta a legfontosabb kérdést, hogy hány ellenzéki lista áll majd szemben a Fidesz-KDNP-vel. Erről, illetve az ellenzékről, a listákról, valamint Karácsony Gergelyről és a miniszterelnök-jelöltről is kérdeztük Tóth Tamást, az Iránytű Intézet elemzőjét, aki szerint …

Tovább...

70 ezer forinttal is kevesebb lehet a nyugdíja annak, aki a nők 40-et választotta – 24.hu

A KSH nyugdíjakról és egyéb ellátásokról szóló tanulmánya szerint a „nők 40” ellátást bevezetése óta évről évre többen igényelték, 2018-ban már a nyugdíjba vonuló nők 60 százaléka, 29 ezer nő élt a korhatár előtti öregségi nyugdíjazás lehetőségével.2019-ben már 159 000 ezer nő vonult 40 évnyi szolgálati idő után, korkedvezménnyel nyugdíjba.A „nők 40” …

Tovább...
Close