A kormány nemigen hagy beleszólást az önkormányzatoknak az építkezések engedélyezésére vagy tiltására, a helyieket pláne nem kérdezi meg senki, de van, aki bízik abban, hogy megállítható a Balaton elvétele.
Elképesztő méreteket öltött a még megmaradt, bárki számára hozzáférhető part menti területek beépítése a tó minden településén – mondja Badzsó Angéla, az Összefogás a Balatonért civil kezdeményezés társalapítója. Tapasztalataik szerint a magyar vállalkozók nem romos épületek rehabilitációjába vágnak bele, hanem a tervezett szállodáik kilátását rontó fákba. A korábbi mezőgazdasági területeket átminősítik, a telkeket kisajátítják, és amint megjelenik a magánérdek, kerítést húznak a helyi lakók és a tópart közé.
Idén márciusban, az önkormányzati választásokra adott büntetőakció részeként, az építkezések hatósági engedélyezése átkerült a kormányhivatalokhoz. Azóta még kevesebb beleszólásuk van a településeknek, mi épül a területükön. Badzsó egyetlen olyan balatoni községet sem tud megnevezni, ahol érdemben beavatták volna a lakókat a beruházások előkészítésébe. A hatályos rendelkezéseknek megfelelve, általában az önkormányzat honlapján vagy a helyi újságban rejtik el, mindössze három nappal a kitűzött dátum előtt, az egyeztetés időpontját. Lassan már trükközni sem kell. Badzsó tapasztalatai szerint az emberek beletörődtek, hogy nem tudják érvényesíteni az érdekeiket; a jogaikat sem ismerik.