Otthon / Egyéb / Simonka azt ígéri, vallomást tesz a párttársáról, aki kizáratná őt a Fideszből – 444.hu

Simonka azt ígéri, vallomást tesz a párttársáról, aki kizáratná őt a Fideszből – 444.hu

Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök kezdeményezte Simonka György parlamenti képviselő kizárását a Fideszből, mert szerinte árt a Fidesz jó hírének a költségvetési csalással megvádolt Simonka ügye, illetve Simonka nem tájékoztatta a helyi szervezet elnökségét az ellene indított büntetőeljárásról.

Simonka erre másnap a Facebookon bejelentette: ő már korábban kezdeményezte Ruck kizárását. Azt írta, sok fejlesztés indult a térségben az előző vezetés alatt, és eközben a Ruck Mártonhoz és Kraller Józsefhez tartozó körök ezeken a projekteken nagy pénzeket kerestek, de nekik ez sem volt elég, csak ő és az előző vezetés tartotta vissza az „ellenzéki összefogás zsoldosának” állt politikusokat.

Azt írta, októberben vallomást tesz Ruckékról:

„Ruck Márton indoklásával kapcsolatban csak annyit, hogy az ő tevékenységével kapcsolatban én még nem tettem vallomást, majd októberben, amikor elkezdődik végre az érdemi tárgyalás, akkor fogok. Útravalóul, jó tanácsként: Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol! Amit tettek a Dél-Békésiek kárára, azt soha nem fogják nekik megbocsátani.”

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Gyöngyösi Bayernek: “A nyilas-kommunistákat nem nálam kell keresni, hanem saját magánál, kezdve a nagyapjával”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke kemény hangú nyílt levélben válaszolt Bayer Zsoltnak, a Fidesz 5-ös …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: