Távolról nézve sem annyira válságálló a magyar gazdaság, mint amennyire abban reménykedett a kormányzat, állapította meg az Mfor, miután összehasonlította a második negyedéves GDP-adatot a többi ország eredményeivel.
A KSH pénteken ismertette, hogy az ország GDP-je 2020 II. negyedévében a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal esett vissza. Erre reagálva Pénzügyminisztérium igyekezett hangsúlyozni, hogy a magyar gazdaság ellenállóbbnak bizonyult az Európai Unió átlagánál, ahol a tagállamok gazdaságai átlagosan 14,4 százalékkal csökkentek. (Igaz, korábban Varga Mihály is csak 10 százalékos visszaesésre számított.)
Csakhogy az Mfor gyűjtése szerint a magyar gazdaság előző negyédhez képesti 14,5 százalékos zuhanása a harmadik legnagyobb, ennél jobban csak a spanyol gazdaság (-18,5 százalék) és Nagy-Britannia teljesítménye (-20,4 százalék) zuhant be. (Hét ország – Észtország, Írország, Görögország, Horvátország, Luxembourg, Málta és Szlovénia – adatai még nem ismertek).
Így régiós összevetésben sem állunk jól, míg Magyarország GDP-je 14,5 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, addig a
- a lengyel gazdaság 7,9 százalékkal,
- a román 10,5 százalékkal,
- a cseh 10,7 százalékkal,
- a szlovák pedig 12,1 százalékkal zuhant be.
Ennek ellenére a Fidesz ezt az eredményt is sikerként kezdte kommunikálni:
https://www.facebook.com/FideszHU/photos/a.10150098801139307/10160038329059307/?type=3