Otthon / Egyéb / Magas tandíj, kevés jelentkező jellemzi eddig a közpénzből épült elitiskolát

Magas tandíj, kevés jelentkező jellemzi eddig a közpénzből épült elitiskolát

A 2019/2020-as tanévet az óvodai és az első-második osztályban összesen 66 gyerek zárta a Debreceni Nemzetközi Iskolában (ISD), ami a Modern Városok Program keretében 3,3 milliárdos állami támogatásból épült fel, így magániskolának nem feltétlenül nevezhetnénk.

A tandíjakból az első évben 130-150 millió forint került az iskolát fenntartó, jelenleg az önkormányzat többségi, valamint a Debreceni Egyetem és egy helyi oktatási profilú nonprofit cég kisebbségi tulajdonában lévő oktatási központhoz.

Ennek közpénzből több mint dupláját adja támogatásként az intézmény működésbe a fideszes vezetésű debreceni önkormányzat, ami körülbelül 300 millió forintot különített el erre a célra.

Az intézménynek egyébként többek között olyan szolgáltatásai is vannak, mint a minibuszok, melyek tanév közben házhoz mennek a gyerekekért, s haza is viszik őket tanítás után. Ezért az iskola egy külső vállalkozónak buszonként havi 152 ezer forintot fizet, egy Education Paradigms nevű cég pedig alkalmanként napi, közel 270 ezer forintért ad oktatási tanácsokat az intézménynek.

Varga Zoltán debreceni DK-s országgyűlési képviselő korábban javaslatot tett, hogy a szegény, de tehetséges gyermekek is részesülhessenek az ISD-s oktatásban, ezt ösztöndíjprogram segítené.

A felhívásra 30 pályázat érkezett: közülük végül 20 jelentkező szakmai értékelését végezték el s 4 diákot javasoltak támogatásra, esetükben pozitív döntés is született.

Ez a támogatás egy egész tanulmányi ciklusra szól, így nem kell évente megismételni, az önkormányzat pedig a teljes költséget biztosítja: a négy tanulónál ez évente 13,2 millió forintot jelent.

A 2020/21-es tanévre eddig 48 új tanuló szüleivel kötöttek szerződést, további 7 gyermek szerződéskötése folyamatban van, így az összlétszám meghaladhatja a 100 főt.

Ősztől – a jelentkezők korának megfelelően – két óvodai, egy iskola-előkészítő csoportot, két első, egy második, egy összevont harmadik-negyedik, egy ötödik, egy hatodik és egy összevont hetedik-nyolcadik osztályt indítanak.

Számítások szerint az iskola akkor lenne önfenntartó, ha legalább háromszáz diákot számlálhatna az intézmény.

A tervek szerint négy-öt év alatt kellene elérni ezt, azonban ha marad az eddigi átlag évi ötven-hatvan jelentkező, a megtérülési idő kitolódhat, addig pedig nagyrészt az önkormányzat fedezi a gazdag elit, és a szűkre szabott ösztöndíjasok képzését.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: