Otthon / Egyéb / Jakab Péter: 2018 után az ellenzék felnőtt a feladathoz, hogy leváltsa a Fideszt

Jakab Péter: 2018 után az ellenzék felnőtt a feladathoz, hogy leváltsa a Fideszt

Történelmi jelentőségűnek nevezte Jakab Péter az ellenzéki pártok megállapodását az ATV Egyenes beszéd című műsorában tegnap este. A Jobbik elnöke elmondta, 2018-ban az ellenzék elkövetett egy óriási hibát, amikor egymást is le akarta győzni. „Úgy viselkedtünk, mint az akaratos kisgyerek, aki azt mondta, hogy ez is az enyém meg az is, és én vagyok a legerősebb és mindenkit jól megverek. Ebből az lett, hogy az ellenzéket verték meg.” A pártelnök szerint azonban a vereség nem volt hiábavaló, mert képesek voltak tanulni belőle.

A magyar párt vezetője szerint tény, hogy nagyon hosszú még az út, de hatalmas előrelépés, hogy az ellenzéki pártok képessé váltak arra, hogy kompromisszumokat kössenek egymással és áldozatokat hozzanak egy olyan magasabb rendű célért, amit úgy hívnak, hogy Magyarország.

Egy az egy ellen fogunk indulni mind a 106 egyéni választókerületben, közös programot próbálunk összefésülni, hogy majd tudjunk együtt kormányozni, illetve természetesen az előválasztást is fontos eszköznek tartjuk, hiszen ezzel ki tudjuk választani az alkalmas jelölteket és a miniszterelnök-jelöltet is

– mondta Jakab.

2020-ban befejeződött a Jobbik “felnőtté érése” és megérkezett oda, ahol minden tisztességes magyar embert képviselni tud

Arra a kérdésre, hogy nem voltak-e viták a párt tagságán belül a közös együttműködés miatt, a Jobbik vezetője elmondta, 2013 előtt lehetett volna, akkor kezdődött el ugyanis a néppártosodási folyamat, a Jobbik “felnőtté érése”, ami most, 2020-ban fejeződött be az Elvi Nyilatkozat elfogadásával, amelyben a párt deklarálta, hogy a Jobbik megérkezett jobbközépre, oda, ahonnan egyrészt minden tisztességes magyar embert képviselni tud, másrészt pedig ami lehetőséget ad arra, hogy le tudjanak ülni tárgyalni a többi ellenzéki párttal.

Jakab Péter szerint nagyon fontos, hogy nincs vezető erő, kinőttünk abból a korszakból, amikor azt mondjuk, hogy én vagyok a legerősebb és mindenkit megverek. „Most eljutottunk abba a fázisba, hogy az ellenzéki pártvezetők rájöttek, nem egymást, hanem a Fideszt kell legyőzniük ahhoz, hogy majd egy jobb Magyarországot tudjunk teremteni” – hangsúlyozta.

Úgy kell leváltani az Orbán-rendszert, hogy közben nem hozzuk vissza a 2010 előtti világot

A néppárt vezetője a pártelnöki találkozón azt is világossá tette, hogy a Jobbik csak egy olyan kormánynak lesz a tagja 2022 után, amelyik vállalja, hogy egy olyan Magyarországért fog küzdeni, amely jobb, mint az elmúlt 30 év valamennyi kormányzata alatti Magyarország. Jakab Péter úgy fogalmazott,

„Ennek a kormánynak deklarálnia kell, hogy úgy váltja le az Orbán-rendszert, hogy közben nem hozza vissza a 2010 előtti világot. Történelmi felelőssége lesz vállalni azt, hogy véget vet a lopásnak, korrupciónak és annak a tolvaj politikának, amely 30 év alatt Magyarországot Európa szegényházává tette.”

Ebből a szempontból nagyon konstruktív és gesztusértékű, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette, nem lesz kormánytag.

A konfliktusokat a pártelnöki találkozókon kell megvitatni, nem a nyilvánosság előtt üzengetni

Szerinte nemcsak abban kell tudni megállapodni, hogy nemcsak a közös jelöltek és az előválasztás tekintetében kell egyetérteni, hanem más feltételeknek is teljesülnie kell: bízni kell tudni a másikban, fegyelmezettnek kell lenni, ami azt jelenti, hogy nem üzengetünk a nyilvánosság előtt egymásnak, hanem, ha vannak konfliktusok, akár stratégiai, akár személyi jellegű, akkor azokat a pártelnöki találkozón kell megvitatni.

Most nem a megosztó kérdésekre kellene fókuszálni

Arra a kérdésre, hogy a Jobbikon belüli rasszista és homofób hangokat miként tudják majd “lejjebb csavarni” a következő időszakban, a pártelnök úgy válaszolt, „Én ilyennel nem találkozom. Lehet, hogy távozó vagy már kilépett jobbikosok tollából születnek ilyen írások, de ők nyilván azért mentek a Mi Hazánkhoz, hogy szivárványos zászlókkal szaladgáljanak.”

A Jobbik Csongrád-megyei elnöke, Tóth Péter a Pride-zászlók kapcsán írt Facebook posztjáról Jakab elmondta, nem olvasta a bejegyzést, de szerinte most nem a megosztó kérdésekre kellene fókuszálni, az ellenzéket így is számos kérdés fogja még feszíteni. Hozzátette, a vidék Magyarországát járva nem tapasztalja, hogy az embereknek hiányérzetet okozna az, hogy nincsenek a városházákon szivárványos zászlók. Ezzel együtt a Jobbik a homoszexuálisokat is képviselni szeretné, mert nekik is szükségük van magasabb bérekre, tisztességes nyugdíjakra, minőségi egészségügyi ellátásra és modern oktatásra.

A Fidesz a Farkas Flóriánokon keresztül kifosztotta a cigányságot

Setét Jenő roma aktivista nemrég rasszista vádakkal illette Bíró Lászlót, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerület közös, összellenzéki jelöltje. Setét szavaival kapcsolatban a magyar néppárt elnöke azt mondta, a roma aktivista arra is biztatott, hogy a cigányság a Fidesz jelöltjére szavazzon,

arra a kormányra, amely Farkas Flóriánokon keresztül kifosztotta és szándékosan nyomorban tartja a cigány embereket azért, hogy négyévente egy szatyor száraztésztával megvásárolja a szavazataikat. Ez ez nagyon rossz út.

A Setét által idézett, szerinte rasszistának számító, egy tavaly júliusi Jobbik sajtóközleményben szereplő mondatra, miszerint “Nemcsak F. Hasszánoktól, hanem H. Dezsőktől, Sztojkáktól és Poltoktól is meg kell védeni az országot!”, Jakab úgy reagált, hogy „Ezek az emberek a legkeményebb bűnözést szimbolizálják, Sztojka Iván szó szerint lemészárolta Marian Cozmát, amiért cserébe nem élete végéig rohad egy börtönben, hanem Polt Péternek köszönhetően idő előtt szabadulhatott, azért, mert ő a kóterben eljátszotta a jó magaviseletet.” A Jobbik szerint ez nem helyes, az ilyen embernek börtönben a helye.

Korai még a miniszterelnök-jelölt személyéről beszélni

Arra a kérdésre, hogy vállalná-e a megmérettetést egy előválasztáson, Jakab Péter azt mondta, a kérdés korai, egyelőre az elvekről, szabályrendszerről és a közös vízióról kell beszélni. A pártelnök azt szeretné, hogy 2021 október 23-án, az ‘56-os forradalom és szabadságharc évfordulóján egy közös miniszterelnök-jelölttel egy közös programmal fel tudjunk sorakozni egy színpadon.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Gyöngyösi Bayernek: “A nyilas-kommunistákat nem nálam kell keresni, hanem saját magánál, kezdve a nagyapjával”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke kemény hangú nyílt levélben válaszolt Bayer Zsoltnak, a Fidesz 5-ös …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: