A hosszú hétvége miatt rendhagyó módon szerda délután tájékoztatott a kormányülésen született döntésekről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.
Gulyás Gergely elmondta, a kormány ülést tartott, s értékelte a járványügyi helyzetet, ez alapján pedig elmondható: Európában a helyzet általánosságban romlik, csak néhány országban stagnál. Hozzátette:
Arról is szó esett, hogy Norvégia sárgából zöldbe került, s Gulyás azt is kifejtette:
A miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatott arról, hogy mindenütt visszaesés tapasztalható a gazdaságban, a magyar visszaesés pedig az EU-s átlagnál kisebb, s ez így is marad. Elmondta, 4,46 milliónyian dolgoznak, 2600-zal többen, mint januárban, és már csak alig kevesebben, mint tavaly ilyenkor (4,5 millió), az elmaradás 40 ezer fő körüli. Úgy véli, az év végére elérhetőek a tavalyi számok, június 15. óta pedig a regisztrált álláskeresők száma is csökken. A gazdaságélénkítés kapcsán kifejtette, 1756 milliárd forintnyi forrás jelent meg a gazdaságban, 1373 milliárdról döntés született, és további források is rendelkezésre állnak. Gulyás hozzátette: az Álmok álmodói kiállítást, tehát a “Millenáris II-t” támogatja a kormány, továbbá, hogy a teniszszövetség kapcsán 2,5 milliárd forinttal segíti a konszolidációt.
Szentkirályi Alexandra elmondta, a járványügyi bevetési egység megkezdte munkáját, de bevetésre még nem volt szükség, a jövő héten egy próba keretében pedig a sajtó megtekintheti a tevékenységét. Az egységet a tisztifőorvos helyettese vezeti, s jogosult korlátozó intézkedéseket hozni, illetve szükség esetén azonnal cselekedhetnek lokális szinten. (látogatási tilalom, védőfelszerelések, munkaerő-átcsoportosítás, fertőtlenítés, tájékoztatás)
Külföldi utazásról, jachtos nyaralásról, egészségügyről, iskolakezdésről, élsportról és nyugdíjról
Újságírói kérdésre Gulyás Gergely elmondta, nem tömeges jelenség a lefoglalt külföldi utazás, s régóta mondják, hogy nem lehet több héttel előre tervezni. Akit emiatt veszteség ér, az tud hivatkozni a kormánydöntésre. Azt, hogy Szerbia kerítést épít az észak-macedón határon, úgy értékelte: üdvözlendő, de az a kérdés, a balkáni útvonalon mennyien indulnak útnak.
Akinek nincs joga a menekültstátuszra, nem léphet be az EU területére. Ezt kellene megértenie az Európai Uniónak. A megoldás a szigorú menekültpolitika és a tagállami hatáskörbe utalt határkezelés.
– véli.
Arról, hogy aggályos-e, hogy a fehérorosz helyzetben a külügyminiszter nyaralt, Gulyás kifejtette, a kormány egyetlen kormánytag nyaralásával sem foglalkozik. Szijjártó Péter a szabadságán végig dolgozni kényszerül, és tényszerűen igazolható, hogy tíz külügyminiszterrel tárgyalt a napokban, nem hazudott és nem csapta be a nyilvánosságot. Hogy kitől milyen szívességet fogadott el, azt tőle kell megkérdezni. S hogy volt-e már kormánytag azon a hajón, amelyen Szijjártó Péter, azt válaszolta, nem nyomoznak a kormánytagok nyaralása után. Ő nem volt azon a hajón és azon a repülőn sem, amellyel Szijjártó Péter utazott.
Az iskolai intézkedési terv kapcsán, miszerint hogy lehet betartani az előírásokat, úgy fogalmazott:
A Klik feladata, hogy ha többletforrás kell az iskoláknak a szabályok betartásához, akkor legyen. Vannak feladatok, amelyek betartása észszerűen elvárható, a többivel “ne nevettessük egymást.
Azzal kapcsolatban pedig, mi a helyzet ott, ahol nem elég nagy a tanterem úgy gondolja, minden iskola és iskolaigazgató tud segíteni, hogy ahol nagy a létszám, milyen intézkedéseket kell tenni. Ő erősen szkeptikus, hogy a távolság betartható-e, a tervek szerint azonban rendes keretek között indul szeptemberben az iskola.
Az M0-ás híddal kapcsolatban megtudtuk. hogy szükség lesz munkákra, továbbá szűkített sávokon kell haladnia a forgalomnak.
Orbán Viktor azt mondta, Európa egyik legjobb egészségügye a miénk, az Eurostat adata azonban azt mutatja, hogy az 5. legrosszabbak vagyunk a kezelhető betegségek gyógyításában. Ezt Gulyás Gergely úgy kommentálta, hogy az Eurostatmás mutatókat néz. Jobban nő a várható élettartam, mint az európai átlag, ugyanígy az egészségben töltött várható évek száma, s büszkék arra, hogy ezt az irányt kell folytatni.
Arról, hogy lesz-e most még színváltás Norvégiához hasonlóan, Gulyás azt mondta, nem tudják, a miniszterelnök az operatív törzs javaslatára a kormány nélkül is dönthet erről.
A “szeptember elsejés” szabályozás kapcsán kifejtette, komplex szabályozás alakul ki, nyaralást pedig ne tervezzen senki. Hozzátette, magyar állampolgár Magyarországra mindig hazajöhet, de a karanténszabályokat minimum a jelenlegi keretek között be kell tartani.
Gulyás Gergely elmondta, Magyarország a fehérorosz ügyben olyan állásponton van, miszerint:
Az Európai Tanács hozott egy döntést, az EU nem fogadja el az ottani választások eredményét. A 2006-os, budapesti képek Fehéroroszországba költöztek.
Arról, hogy mikor állnak hadrendbe a Magyarországon gyártandó harckocsik, az ITM fog hamarosan tájékoztatást adni.
A kötelező ágytartalélkokról a kórházak esetén elmondta, van egy e-egészségügyi szolgáltatási tér, ezen napi szinten követhetők az ágyszámok. Tegnap 7800 betegágy állt rendelkezésre a gyanús vagy koronavírusos betegek számára, most kevesebb mint 80-an vannak kórházban, 5-en lélegeztetőgépen.
Karácsony Gergely csúsztatott iskolakezdést javasol Budapesten. Gulyás ezt úgy értékelte, a fenntartók foglalkoznak a javaslattal, s meglátják, ők mit javasolnak a kormánynak. Járványügyi kérdésben többszörösen is az együttműködés fontosságát hangsúlyozzák, továbbá Gulyás nem befolyásolná vagy előlegezné meg a Klebelsberg-központ véleményét.
Az iskolai intézkedési terv egyes elemeit Gulyás nevetségesnek értékelte, újságírói kérdésre azonban úgy fogalmazott:
Vannak nem életszerű javaslatok, de a terv jelentős részben jó. Nem fogok szemezgetni a csomagból. Az életszerűtlen javaslatokat azért érdemes átgondonlni, hogy komolyan vehető legyen az egész anyag.
Azt, hogy legyen-e maszk az iskolákban, Gulyás nehezen tudja elképzelni. A homlokhőmérőzés lehet jó javaslat, hozzátette, a szakmai protokollt a szakma dolgozza ki, így ne az ő véleménye számítson.
Annak kapcsán, hogy tesztelik-e a pedagógusokat a tanév előtt – amint azt Merkely Béla javasolta -, Gulyás azt mondta, a WHO szabályozását veszik át, s ez eddig is így volt.
Azt is értékelte, hogy 1100 tanár hiányzik az iskolákból:
2022-2023-ban nagyon sok pedagógus megy nyugdíjba, de addig nincs gond
– mondta Gulyás Gergely.
Az 5 millió lefoglalt vakcina kapcsán kifejtette, semmit sem tudnak, mert nincs vakcina. Az orosz vakcinát most nem lehet komolyan venni, majd ha gyógyszergyár jelenti be, komolyan veszik.
Annak kapcsán, hogy gócpont-e az élsport – az Újpest jégkorongcsapatában 9 pozitív esetet találtak, a jégkorong-bajnokságban pedig romániai csapatok is szerepelnek – kifejtette, szigorú beléptetési szabályok állnak fenn. Ami pedig a hazai bajnokságokra vonatkozik: a sportági szövetségek döntő helyzetben vannak, az ő felelősségük a döntés, hogy mi tartható meg, mi nem.
Gulyás azt is kommentálta, hogy Gyurcsány Ferenc megígérte, nem vállal kormánytisztséget 2022 után.
Ez egy cicaharc, Gyurcsány Ferenc a legerősebb ellenzéki párt elnöke ma. Elképzelhetetlen, hogy egy demokráciában a legerősebb párt elnöke ne legyen befolyással a kormányzásra. Ez egy álvita egyébként, ha a baloldal kerülne kormányra, Gyurcsány Ferenc lenne a kormányzás legfontosabb szereplője
– fogalmazott.
A nyugdíjról is szó esett:
A belarusz helyzetről, áplóhiányról, Raffay Ernőről, új prognózisról és raktárkoncertekről
S hogy miért késtek ennyit a fehérorosz eseményekre való reagálással, Gulyás azt felelte, ő azonnal megosztotta az álláspontját, az azonban más kérdés, hogy a sajtó szerint időben reagáltak-e. Hozzátette, a gyülekezés jogának gyakorlását mindenütt biztosítani kell.
Azt, hogy Szijjártó Péter nyaralása kapcsán nem kérdőjeleződik-e meg a kormánytagok integritása a hasonló ügyek által, s támogatna korlátozást, azt felelte, nem szabad az ügyeket összekeverni. A jelenlegi szabályozásnak erénye, hogy egy magyar csapat külföldi meccseire állami vezetők el tudnak menni, mondjuk a klub meghívására.
Az élet már csak olyan, hogy klubtulajdonosok között gazdag emberek vannak, nem szegények. A tiszta kategóriákat nem érdemes összekeverni a nem tiszta kategóriákkal. A jachtozásról, vadászatról azt tudom mondani, hogy mindenki a saját helyzetével kapcsolatos kérdésekre válaszoljon. Nem tesz jót a közéletnek, hogy a nyilvánosság átlép bizonyos határokat
– fogalmazott.
A Kormányinfón arról is beszámoltak, Szijjártó az Adrián mobiltelefonon beszélt, s nem atomtitkokról van szó. Nyaralása kapcsán pedig Gulyás Gergely elmondta: a családi nyaralás magánügy, ezért a részleteket tőle kell megkérdezni. Tényszerűen pedig igaz, hogy a fehéroroszországi helyzet miatt a nyaralás alatt is dolgozott.
Azzal kapcsolatban, hogyan oldható meg az ápolóhiány, ha 160 ezer forint a fizetés, Gulyás közölte,
Novemberben nő 20 százalékkal a bérük. Ebben a ciklusban 72 százalékkal nő a bérük, ez példátlan a rendszerváltozás óta. Persze, lehet erre azt mondani, hogy nem elég.
– fogalmazott.
Arról, hogy mikor lesz vége a “demokráciaexportnak” kifejtette, egyetért azzal, hogy az amerikai külpolitika az ezredfordulón nem járt sikerrel, fegyverrel nem lehet szabadságot vinni sehová. Hozzátette, a migránsáradatnak oka a demokráciaexport.
Szó esett arról is, hogy a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki Raffay Ernőt, aki “agresszív elzsidósodásról” értekezett történészként. Gulyás ezt úgy értékelte, az életmű egészét illette a kitüntetés, továbbá elismert történészről van szó, az inkriminált tanulmányt pedig nem olvasta.
Hogy a szankciók érintik-e az Orbán Viktor és Aljakszandr Lukasenka közti júniusi megállapodásokat, Gulyás közölte:
“Nagyon nagy jelentőségű minszki megállapodások miatt azt hiszem, nem kell rettegnünk. Legfeljebb nem utazunk most Fehéroroszországba, vagy más keretek között.
Majd arról is nyilatkozott, támogatta-e Magyarország a Fehéroroszországgal szembeni újabb szankciókat az EU-val együtt. Ezzel kapcsolatban elmondta, igen, de jobb lenne, ha minden országgal sikerülne minél jobb viszonyban lenni amellett, hogy az elvi deklarációkat rögzíteni kell.
A raktárkoncertek részleteivel kapcsolatban Szentkirályi Alexandra kifejtette, hamarosan lesz fellépőlista, egyeztetnek, szerződnek. A koncertek alapcélja az, hogy a zenei szakmát és a háttérembereket segítsék. A helyszínek mindenképp olyan terek lesznek, ahol a professzionális technika elhelyezhető, továbbá minden ilyen esemény közönség nélküli lesz, helyszínekről pedig már csak azért sem beszélnek, mert nem szeretnék, hogy ezeken a koncerteken rajongók jelenjenek meg. A szakemberek pedig, amint a produkciók megvalósulnak, hozzájutnak majd a pénzükhöz.
S hogy kell-e új prognózis, miután 14 százalékos a GDP-visszaesés a második negyedévben Gulyás kifejtette, az első félévben -6,1 százalékos volt a recesszió, ez Európában a jobbak közé tartozik, továbbá holnap lesz növekedésértékelés, erről azonnal közleményt adnak ki. A költségvetéshez már hozzányúltak, a továbbiakban nem kell.