A tanév mindjárt kezdődik, a kormány utolsó pillanatban hozott rendelkezése pedig nem tűnik működőképesnek.
- Lehetőség szerint gondoskodni kell a tanulók lazább elhelyezéséről, adott esetben nagyobb termek vagy egyéb rendelkezésre álló helyiségek bevonásával,
- a tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező,
- a tanulók szellősebb elhelyezése céljából, amennyiben lehetséges, az oktatáshoz-neveléshez nem szükséges tárgyakat, bútorokat javasolt a tantermen kívül elhelyezni,
- a közösségi terekben egyszerre csak annyi gyerek tartózkodhat, hogy betartható legyen a 1,5 méteres védőtávolság,
- az osztályok keveredését kerülni kell, ha erre nincs mód, a tantermeket fertőtleníteni kell,
- a testnevelésórákat javasolt a szabadban megtartani,
– olvasható a PDSZ által hajmeresztőnek nevezett ajánlásban, mely szerintük arról tanúskodik, hogy
a kormányzat vagy nem ismeri eléggé az általa működtetett rendszert, vagy nem hajlandó pénzt adni a védekezésre. A szervezet szerint ehelyett megoldást kellett volna találnia az otthoni tanulásra, méghozzá a gyakorlatilag csődöt mondó Krétánál jobb informatikai rendszer kifejlesztésével és informatikai eszközök vásárlásával.
A HVG a PDSZ mellett a fővárosi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatóját is megkereste, ő azt mondta, nem megoldható, hogy a diákok 60 centinél távolabb üljenek egymástól a tantermekben, és azt is nehéz lesz elérni, hogy a tanulók ne csoportosuljanak.
Az ő intézményükben a tervek szerint órarend- és osztálybontással, két heti váltásban történő tanítással próbálják majd meg az előírásokat betartani, mindez persze nem kevés erőfeszítést fog igényelni a pedagógusoktól.
Az EMMi persze mossa kezeit, a lap kérdésére a csoportosulások problémájára azt válaszolták, hogy
a csoportosulást az érettségi alatt is hatékonyan megakadályozták az intézmények, ezért most is kövessék ugyanazt a módszert. A közösségi terekben pedig szerintük létszámkorlátozást kell alkalmazni, hogy a 1,5 métert tartani tudják, ha pedig erre nincs mód, akkor „a nagyobbak viseljenek maszkot”.
Magyarul, a kormányzat ismét a számára egyszerűbb utat választotta, a gyakorlatban meg majd megoldják valahogy az alulfizetett pedagógusok, a kimerült szülők és gyerekek. Káslerék szerint úgyis mindannyian élvezték a digitális oktatásra való átállást is…