Otthon / Friss hírek / Bíró László: ne kényszerítsék arra a tokaj-hegyaljai gazdálkodókat, hogy megsemmisítsék a szőlőt

Bíró László: ne kényszerítsék arra a tokaj-hegyaljai gazdálkodókat, hogy megsemmisítsék a szőlőt

Bíró László, az ellenzéki pártok támogatásával a borsodi időközin induló országgyűlési képviselőjelölt hangsúlyozta, a magyar kormánynak továbbra sincs semmilyen programja a hazai szőlőágazat számára.

Tokaj-Hegyalját ez a probléma különösen fájó módon érintette.

Az Orbán-kormány tavalyhoz hasonlóan idén is elrendelte az úgynevezett zöldszüretet, amit – Bíró László szavaival – úgy lehet legegyszerűbben összefoglalni, hogy

meg kell semmisítenie a magyar gazdálkodónak, a magyar szőlőtermelőnek a szőlőt, amit megtermelt.

“Fájó szívvel, de megteszik, mert más lehetőségük nincsen”

– tette hozzá a jobbikos politikus.

Bíró László szerint szükség lenne további borfeldolgozók létesítésére, illetve azok a borfeldolgozóknak, amelyek már működnek, kötelező legyen felvásárolni a termést, és

ne pedig arra kényszerítsék a gazdákat, hogy megsemmisítsék “a gyönyörű szép szőlőfürtöket itt, Tokaj-Hegyalján”.

Az agrárpolitikus továbbá kiegészítené azzal is a belpiaci intézkedéseket, hogy a magyar szőlőből ne csak bort, hanem akár sűrítményt, szörpöt, vagy szőlőcukrot is készítsenek, illetve továbbra is azt szorgalmazza, hogy a Tokaj-Hegyalján megtermelt egészséges szőlő jusson el a közétkeztetésbe, az iskolákba, az óvodákba.

Bíró László, illetve a Jobbik másik szakpolitikusa, Magyar Zoltán erre már tavaly is felszólította a kormányzatot, amikor az ország történetében először zöldszüretet rendeltek el hazánkban. A 2019-es zöldszüret keretében

3536 hektáron mintegy 450 ezer mázsa magyar szőlőt szüreteltek le zölden, mindezt azzal magyarázva, hogy az uniós piac telített, így nem volt más választás, mint a bogyók “megsemmisítése”.

Idén az Orbán-kormány a zöldszüretet és a krízislepárlást a koronavírus-járvánnyal is magyarázza.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókörzetében folytatódik ez a furcsa választási kampány. Az ellenzéki jelölt, Bíró László indulását megóvta a Fidesz, így még nem tudta el kezdeni az ajánlások gyűjtését, míg a Fidesz-KDNP jelöltje, Koncz Zsófia továbbra sem állt elő semmilyen programmal, és egyelőre csak annyit tudni róla, hogy ő a térség korábbi országgyűlési képviselőjének, a néhai Koncz Ferencnek a lánya. Az időközi országgyűlési szavazás október 11-én lesz.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: