Otthon / Friss hírek / A járvány alatt csak minden 20-dik dolgozó kapott támogatást a kormánytól a munkahelye megőrzésére – merce.hu

A járvány alatt csak minden 20-dik dolgozó kapott támogatást a kormánytól a munkahelye megőrzésére – merce.hu

Összesen kevesebb mint 50 milliárd forintot költ a kormány a koronajárvány idején munkahelymegőrző bértámogatásokra, és ezzel a fejlett országokat tömörítő OECD-ben a sereghajtók között foglal helyet – derül ki a G7 gazdasági portál friss elemzéséből.

A kormány eredetileg 220 milliárd forintot szánt a gazdaságvédelmi alapból a munkahelyek megőrzésére, ám ennek a szerényebb összegnek is csupán kevesebb mint negyedét költötte el valamilyen bértámogatás formájában.

Mint sokan emlékezhetnek, a kormány viszonylag későn jelentett be bármilyen bértámogatási rendszer, és az is meglehetősen körülményesre és szűkre sikerült. A német Kurzarbeit „sajátosan magyar” verziója szerint a kormány három hónapra átvállalta a cégeknél 15-75 százalék közötti arányban kieső munkaidő bérének 70 százalékát, a minimálbér kétszeresének megfelelő bérig. Az elérhető maximális bértámogatás tehát 112 ezer forint volt.

Emellett bevezettek még egy bértámogatást a kutatási, fejlesztési és innovációs szektort megcélozva: a kormány átvállalta bármely kutató fizetésének felét, szintén három hónapra, amennyiben a céget érintette a járvány. A magyar Kurzaerbeithoz képest azonban itt sem bevételkiesést, sem munkaidő-kiesést nem támasztott feltételként. A maximálisan elérhető támogatás itt havi 319 forint volt.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: