Pillanatok alatt álltak le a globális multiknak beszállító magyar cégek a koronavírus-járvány kitörése után. A Dunántúl már mutat életjeleket, Kelet-Magyarországon sokkal súlyosabb a helyzet.
Már a karácsonyi szaloncukrokat készítik a Szamos Marcipán pilisvörösvári gyárában. Az árunak októberben az üzletekben kell lennie, a pandémia közelgő második hulláma miatt pedig különösen igyekezni kell. Az üzemben május második hetében indult újra a termelés, miután a járvány kitörésekor háromnegyedével esett vissza az értékesítés.
A 2008-ban kitört válság sem ütött ekkorát a cégen,
ahogyan arra sem volt még példa, hogy hét hétre le kelljen állítani a termelést – mondja Justin István ügyvezető. A dolgozók egy része önként távozott, másokat, nagyjából 100 embert, állásidőre küldtek, vagyis állományban maradtak ugyan, de fizetést nem kaptak, csak a járulékokat fizették utánuk. Justin szerint mára elindult a visszarendeződés, a cég forgalma napról napra nő.