A kormányfő saját lábon álló lánya annyira a saját lábán áll, hogy még a barátnőjének a divatcége is 2,3 milliárdból gazdálkodhat a Magyar Turisztikai Ügynökség szárnyai alatt.
A HVG szerint a szakmában gyakorta csak “Orbán Ráhel barátnőjeként emlegetett” Bata-Jakab Zsófia vezette Magyar Divat & Design Ügynökség egy év alatt több mint megduplázta költségvetését. A lap arról ír, hogy míg tavaly egymilliárd forint volt az éves büdzséje az ügynökségnek, amely havi hárommillió forintért bérel villát az Istenhegyi úton, és aminek az igazgatója havi 1,95 millió fizetést vesz fel, idén már 2,3 milliárd forintból gazdálkodhat.
A magyar kormány ugyanakkor erre is bizonyára azt mondja, hogy az, hogy a miniszterelnök lánya kivel bizniszel, az maganángy, meg különben sem foglalkoznak se nő, se üzleti ügyekkel.
De Ráhel legalább ért a divathoz, van neki miből. Férjével nagyon szeretik „kifinomult ízlésvilágukat” közkinccsé tenni, erről árulkodnak a milliós táskák, a több százezres cipők, az 50 milliós terepjárók, vagy épp a 12 milliós órák. (A Horvátországban eldobált szaros pelenka már kevésbé.)
Nem is olyan régen Ráhel egy 700 ezer forintos táskátt villantott vásárlás közben, de tudjuk, megérdemli, mert a saját lábán áll, megdolgozott érte.