Otthon / Egyéb / Az azért megvan, hogy Szjjártó Péter jachtozása bárhonnan nézve korrupció?

Az azért megvan, hogy Szjjártó Péter jachtozása bárhonnan nézve korrupció?

Az csak egy dolog, hogy magánügynek semmiképp nem nevezhető. Ami még súlyosabb, hogy bárhonnan is nézzük a kis kiruccanását, az mindenhogy korrupcióra utal.

Tegyük fel, hogy Szijjártó Péter fizetett az útért. Szijjártó Péter havi 3.308.600 forintért végzi a munkáját, ebből családi kedvezmények nélkül minimum 2.199.824 forintot vihet haza. A G7 cikke szerint a nyilvánosan elérhető adatok alapján egy napra 10 millió forint körüli összegért bérelhető ki egy olyan luxusjacht, amilyennek a fedélzetén lefényképezte Szijjártó Péter külügyminisztert az Átlátszó fotósa. Ha külügyminiszterünk olyan profi is a spórolásban, mitn ahogy azt az ÁSZ elnk kérte a lakosságtól, akkor sem tudná kifizetni ezt a combos összeget. Persze, mikor 6 évvel ezelőtt több mint 160 millió forintért vette meg a 400 négyzetméteres luxusvilláját Dunakeszin, akkor is azt mondta, hogy a szülei segítettek neki. Kérdés, hogy ki az, aki ezt még bekajálja?

Tegyük fel, hogy Szijjártó Péter nem fizetett a jachtozásért. Ez a valószínűbb, hiszen a 2018. január végén Máltán nyilvántartásba vett Lady Mrd kategóriája “pleasure craft”, ami a máltai szabályozás szerint azt jelenti, hogy nem lehet bérbeadni, csak a tulajdonosa és az ő vendégei használhatják. Azaz, Szijjártó Péter annak a milliárdosnak a “vendége” kellett, hogy legyen, aki rendszerint közbeszerzéseken diadalmaskodik, azaz, az adófizetők pénzén gazdagodik. Ahogy Stummer János emlékeztetett, az Országgyűlésről szóló 2012-es törvény az ilyesmivel kapcsolatban egyértelműen fogalmaz: a képviselő képviselői megbízatásával összefüggésben nem fogadhat el olyan ajándékot vagy más ingyenes juttatást, amely a képviselői tiszteletdíj egyhavi összegét meghaladja.

Akárhogy is nézzük, Szijjártó Péter valamit hazudik. És nagyon úgy tűnik, hogy Szijjártó Péter korrupt. De vajon egy olyan hazában, mint jelenleg Magyarország, lesz-e ennek következménye?

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: